A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Azt találtuk, hogy a bankok folyamatosan csökkentik magyarországi hitelezéseiket, folyamatosan vonják ki profitjukat és forrásaikat Magyarországról, óriási összegekben − indokolta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben a fix árfolyamú végtörlesztés bevezetését az Otthonvédelmi akciótervben. Ehhez képest a részvénytársasági formában, illetve fióktelepként hazánkban működő hitelintézetek az elmúlt évi teljesítményük után 149,67 milliárd forint osztalékot fizettek tulajdonosaiknak, ami a saját tőkére vetítve 5,65, a mérlegfőösszegre vetítve pedig 0,47 százalékos arányt képvisel.

A PSZÁF aranykönyvében szereplő 50 társaság közül 23 zárt veszteséggel a (külön)adózás után az elmúlt évben. A hitelintézetek döntő részénél így eleve nem kerülhetett sor osztalék kifizetésére, ám többségük a korábbi években sem fizetett osztalékot a tulajdonosok felé − a GE például a Budapest Bank 1995-ös megvásárlása óta folyamatosan visszaforgatja a magyar leánycégébe az itt megtermelt profitot.

A tavalyi osztalékadatot nagyban torzítja, hogy a K&H Bank teljesítménye után 93,3 milliárd forint összegű osztalékot fizetett tulajdonosának, a belga KBC-nek, amihez 67,3 milliárd forintot az eredménytartalékból vettek ki. A bank lépése tehát alapot adhatna Orbán vélekedésének, azt azonban látni kell, hogy a belgák pénzszivattyúja meglehetősen furcsán működik: 2009-ben a bank 7,4 milliárdos osztalékfizetésével megegyező összegű tőkeemelésre került sor, míg a tavalyi teljesítmény utáni idei kifizetésből azóta tőkeemelés formájában már vissza is érkezett az eredménytartalékból hiányzó 67,3 milliárd forint, 26 milliárdra apasztva a "kiszivattyúzott" összeget. Vagyis inkább technikai okok állnak a lépés hátterében. (A korrigált adattal a saját tőkére vetített osztalék 3,1 százalékra csökken a bankszektorban.)

Nem a K&H az egyetlen, amely a válság éveiben nemhogy pénzt nem vett el magyar leányvállalatától, hanem ellenkezőleg: tőkejuttatásokkal segítette magyar leánybankját. A CIB Banknál 2009 óta kétszer emelt összesen 82 milliárd forint értékben tőkét a Banca Intesa − a legutóbbi, 40 milliárdos csomagot augusztus elsején jegyezték be. Az MKB Banknál ázsiós tőkeemelés révén az elmúlt időszakban 96,23 milliárd forint új tőke érkezett. A sokat szidott osztrák bankok közül pedig a Raiffeisen Banknál a tulajdonos tavaly decemberben 13,97 milliárdos tőkeemelést hajtott végre, és a Sopron Banknál is inkább befizet, refinanszíroz az osztrák tulajdonos.

 

Banki adózott profit és osztalék (IFRS, milliárd forint)
BankAdózott eredményOsztalék
2009201020092010
Budapest Bank12,9610,220,000,00
CIB4,66-23,500,000,00
Citibank21,6010,4517,9010,20
Erste18,375,6513,920,00
FHB7,0511,200,000,00
K&H18,3228,930,0093,30 (26,00)
MKB*12,92-122,670,000,00
OTP Bank*102,33108,960,0020,16
Raiffeisen-3,93-5,600,000,00
Sopron Bank0,280,280,000,00
UniCredit15,4918,7915,0010,00
*MSZSZ
Forrás: banki adatközlés, Napi Gazdaság-gyűjtés