Kitehet magáért Budapest az idén nyáron

Nemzetközi előadókkal és új bemutatókkal erősít a Budapesti Nyári Fesztivál. A programokra több mint százezer nézőt várnak, s nézőcsúcsot döntenének - a magyar főváros nem csak a sportrajongóknak kínál élményeket idén nyáron.
Domokos Erika, 2017. május 19. péntek, 17:25

Júniusban a kőszínházak bezárnak, de nyit a Budapesti Nyári Fesztivál (BNYF), amely idén világsztárokkal és különleges programokkal várja a nézőket augusztus végéig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Városmajori Szabadtéri Színpadon és a Margitszigeti Víztoronynál.

Több mint száz programot kínálunk, 55-féle kulturális-szórakoztató műsor keretében, s minden eddiginél több nemzetközi művész közreműködésével - tudta meg lapunk Bán Teodóra művészeti vezetőtől, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától. Az idei rendezvénysorozat a "Kultúrák és kontinensek találkozója" mottó jegyében a művészet nemzeteket egyesítő szerepére kívánja felhívni a figyelmet.

A figyelem Budapestre irányul

A szervezők fontosnak tartják, hogy nemzetközileg ismert művészek is fémjelezzék a BNYF-et. Az ő Budapestre csábításuk több éves szervezőmunkát igényel, Bán Teodóra példaként említette az idei fellépők közül a háromszoros Grammy-díjas Hilary Hahn amerikai hegedűvirtuózt, a Béjart Ballet Lausanne balett-társulatot és a Porgy és Bess jazz-opera népszerű amerikai operaénekeseit (Laquita Mitchell és Kenneth Overton).

A programokra több mint 100 ezer nézőt várnak. Évről évre több külföldi vendég keresi fel a BNYF rendezvényeit. Törekszünk rá, hogy a legvonzóbb desztinációk között is előkelő helyet foglaljunk el, a Budapestre látogatóknak is hasznos szabadidős programokat kínáljunk - tette hozzá Bán Teodóra. A magyar főváros számára 2017 nyara kiemelkedő időszaknak ígérkezik turisztikai szempontból, hiszen a BNYF ideje alatt rendezik meg a FINA vizes világbajnokságot, a Forma-1-et és a Sziget fesztivált is.

A párhuzamos rendezvények miatt ugyanakkor a Szabad Tér Színház Kft. költségvetését a korábbi évekhez képest most jobban megterhelte a nemzetközi és hazai művészek szállásköltsége, és a műszaki-technikai szakemberek díjazása, illetve azok biztosítása. A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő társaság évente 600-700 millió forintból gazdálkodik. A büdzsé fővárosi és állami támogatásokból, társasági adókedvezményes céges felajánlásból, valamint ezekkel közel azonos nagyságrendben jegyárbevételből áll össze.

Bán Teodóra /fotós: Éder Vera

Zene, zene és színház

Az immár 16. alkalommal megrendezett nyári fesztivált a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje nyitja meg június 9-én este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Hamar Zsolt vezényletével. A reformáció 500. évfordulójának jegyében Mendelssohn művei csendülnek fel, a koncert sztárvendége Hilary Hahn amerikai hegedűművész lesz.

A margitszigeti színpadon bemutatják többek közt az Evita és a Doktor Zsivágó musicaleket, látható lesz Béjart Ballet Lausanne társulat Balett az életért című produkciója és Verdi A trubadúr című műve. Folytatódik az Operagála világsztárokkal-sorozat: idén Ailyn Pérez amerikai szopránt, Gabriele Viviani olasz baritont és Ramé Lahaj albán tenort hallhatja a közönség. Fellép a soul énekesnő, Y'akoto, a kanadai Cirque Éloize cirkusz-színház és a dél-afrikai kétszeres Grammy-díjas Soweto Gospel Kórus is.

A szervezők arra kérik a nézőket, hogy a szűkös parkolási lehetőségek miatt ne autóval, hanem tömegközlekedéssel vagy a fesztivál színházi hajójárataival érkezzenek a Margitszigetre (az utóbbi a Vigadó térről indul a Batthyány tér és a Szent István parki megállók érintésével). A színház saját kikötőjéből az esti előadások után visszafelé is indulnak hajók. A 26-os busz is sűrített járattal közlekedik az előadások napján.

Az Arany János-emlékévhez kapcsolódóan a BNYF a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve Arany-sétákat szervez a Margitszigeten, a költő életének egyik meghatározó helyszínén.

A Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Szabad Tér Színház különleges táncjátékot mutat be a kiegyezés évfordulóján A Monarchia bálja címmel - írta programajánlójában az MTI.

A felújított, kilátóként is működő Margitszigeti Víztorony műemlék épületében a vizes világbajnoksághoz kapcsolódva helytörténeti kiállítást mutatnak be, a Víztorony udvara pedig négy alkalommal Jazzy Tower koncerthelyszínné változik.

A Széll Kálmán tértől ötperces sétával megközelíthető Városmajori Szabadtéri Színpadon a Színházi szemle program keretében vidéki és határon túli színházak vendégszerepelnek produkcióikkal, többek közt a nyíregyházi, a miskolci, a szombathelyi és a szabadkai társulat. Minden vasárnap délelőtt gyerekszínházi előadásokat tartanak, emellett augusztus végéig közel húsz világzenei, klasszikus- és könnyűzenei koncertet kínálnak a városmajori színpadon. A fesztiválról és a programokról bővebb információ a szabadter.hu oldalon olvasható.

Programajánló (tetszőleges válogatás)
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Június 9. (péntek)Nemzeti Filharmonikusok Mendelssohn-estje, sztárvendég: Hilary Hahn hegedűművész
Június 17. (szombat)Y'AKOTO koncert
Június 23. (péntek), június 25. (vasárnap)Porgy és Bess operakoncert angolul, magyar felirattal
Június 30. (péntek), július 2. (vasárnap)Doktor Zsivágó musical ősbemutató, a Szabad Tér Színház és a Győri Nemzeti Színház előadása
Július 9. (vasárnap)The Best FilMusic Songs, szimfonikus filmsláger koncert
Július 16. (vasárnap)Operagála világsztárokkal (Ailyn Pérez, Gabriele Viviani, Ramé Lahaj)
Július 21. (péntek)Béjart Ballet Lausanne: Balett az életért, klasszikus balett
Július 23. (vasárnap)Soweto Gospel Kórus koncertje
Július 28. (péntek), július 30. (vasárnap)Verdi: A trubadúr, opera olasz nyelven, magyar felirattal
Augusztus 4. és 5. (péntek, szombat)Cirque Éloize: Saloon zenés western-cirkusz
Margitszigeti Víztorony-udvar
Június 11. (vasárnap)Balázs Elemér Group Jazzy Tower-koncert
Augusztus 18. (péntek)Fábián Juli & ZoohackerJazzy Tower-koncert
Városmajori Szabadtéri Színpad
2017. június 3-8. (szombat-csütörtök)Duna Karnevál Fesztivál nemzetközi kulturális fesztivál
Június 11. (vasárnap)Vakációváró fesztivál - többek közt Pinokkió-előadás és Kaláka koncert
Június 16., 17., 18. (péntek, szombat, vasárnap)Sztárcsinálók rock-opera, a tatabányai Jászai Mari Színház vendégjátéka
Június 24. (szombat)Amadeus színmű, a Szabadkai Népszínház magyar társulatának előadása
Július 1. (szombat)Mohácsi testvérek: A falu rossza, népszínmű, a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadása
Július 2. (vasárnap)Myrtill: Párizsi szimfónia, szimfonikus koncert
Július 15. (szombat)Swing à la Django feat. Stochelo Rosenberg, Roby Lakatos, Bangó Margit, koncert
Augusztus 19. (szombat)Johann Strauss: A cigánybáró, a Dáma Díva és a Magyar Zenés Színház közös produkciója
Augusztus 27. (vasárnap)Budapest Bár koncert
Forrás: szabadter.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK