Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére a Mercedes-Benz 2018-ig több mint 580 millió eurót fordít majd - fogalmazott Christian Wolff, majd hozzátette, a termékportfólió kiépítése is tovább folytatódik, 2020-ig a Mercedes-Benz további, teljesen új modelleket fog a piacra hozni.

A 2015-ös több mint 65 millió eurós üzleti eredményt a Mercedes-Benz ismét a kecskeméti gyár fejlesztésébe forgatja vissza - fogalmazott Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója, majd elmondta a termelési program több mint húsz százalékos emelése azt eredményezte, hogy nettó forgalmuk több mint 0,6 milliárd euróval nőtt, ezzel összesen 3,4 milliárd euróra emelkedett 2015-ben.

Ekkehard Philipp szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. jelentősége Magyarország és a régió vonatkozásában folyamatosan növekszik, beruházóként, munkáltatóként, adófizetőként és megrendelőként is.

A társaság 2008-as alapítása óta a vállalat eddig több mint egymilliárd euró beruházást valósított meg a kecskeméti telephelyen, és közvetlenül több mint négyezer új munkahelyet teremtett. Munkáltatóként és vállalatként több mint 23 millió eurót fizettek adó és járulék formájában a magyar államnak és Kecskemét városának. A megrendeléseik több mint 25 százaléka magyarországi céghez kerül - összegzett a pénzügyi igazgató.

Christian Wolff elmondta: a kecskeméti gyár jelenleg három modellt gyárt: a B-osztályt, a CLA coupét és a CLA Shouting Brake-t. Ez utóbbi két típus kizárólag Magyarországon készül. A kecskeméti gyár 2012. márciusi nyitása óta 2016. február elejéig félmillió autó gördült le a gyártósorról - mondta.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közel négyezer munkavállaló számára biztosít munkahelyet. A kecskeméti munkatársaknak a jövőben a két új kompaktgépjármű gyártó helyszínen, Mexikóban és Kínában is lehetőségük nyílik arra, hogy szakértőként tovább adják tudásukat - közölte Christian Wolff.

"A magas minőség érdekében számos újítással alakítottuk ki a termelési folyamatainkat, a prés, a karosszéria, a felületkezelő és az összeszerelő üzemben" - mondta a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke.

Ezek között említette az elsőként bevezetett árukosarat, amelynek lényege, hogy az összeszerelő szalag mellett szükséges anyagot egy vezető nélküli szállítási rendszerrel közvetlenül az állomáshelyre szállítják. Ezzel lerövidül a munkatársak által bejárt út, de csökken a hibák aránya is. Egy új logisztikai csarnok is készül, amelyet innovatív technológiával látnak el, a gyár digitális átalakításának első lépéseként.

A présüzem forgácsoló központjában két új beruházást valósítanak meg. Gépparkjuk egy CNC-vezérelt szikraforgácsoló géppel bővül, a portál marógépet pedig egy modern, magasabb sebességű marófejjel látják el. A karosszériaüzem fejlesztése teljes egészében az új logisztikai koncepció megvalósításának jegyében telik: fix útvonalú szállítás bővítésével és a vezető nélküli szállítási rendszer integrálásával - fogalmazott Christian Wolff.

Először válik lehetővé egy új ragasztási technológiával, hogy az összeszerelő üzemben a szélvédőket közvetlenül a fényezésre ragaszthassák. Ez javít a korróziós tulajdonságokon, valamint rugalmasabbá és hatékonyabbá teszi a gyártást. Ezzel az egész gyárat felkészítik a kompakt gépjárművek következő generációjának gyártására. Ennek első lépéseként tették le az alapkövét április végén az új karosszéria üzemnek. Az új járművek gyártásához szükséges optimális folyamatokat pedig Németországban tanulják meg a kecskeméti munkatársak - tette hozzá.

Christian Wolff beszámolt arról is, hogy a műszaki újítások mellett számos innovatív programot vezettek be: bölcsődét és óvodát nyitottak, majd Kecskemét város önkormányzatával egy mintaprojektet hívtak életre. Negyven bérlakást újítottak fel és bocsátottak a munkatársaik rendelkezésére májustól.

"Mottónk: a legjobbat vagy semmit, nemcsak termékeinkre vonatkozik, hanem eljárásainkra, szolgáltatásainkra és kereskedelmi folyamatinkra is" - tette hozzá.

Ekkehard Philipp kiemelte: a társaság 2008-as alapítása óta a vállalat eddig több mint egymilliárd euró beruházást valósított meg a kecskeméti telephelyen, és közvetlenül több mint négyezer új munkahelyet teremtett. Munkáltatóként és vállalatként több mint 23 millió eurót fizettek adó és járulék formájában a magyar államnak és Kecskemét városának. A megrendeléseik több mint 25 százaléka magyarországi céghez kerül - hangsúlyozta a pénzügyi igazgató.

Világszinten több mint 2 millió személyautót értékesített a Daimler, ez 16 százalékos növekedés - mondta el Jörg Schmidt, a magyarországi értékesítésért felelős Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Beszámolójából kiderült, a Mercedes-Benz volt a legdinamikusabban fejlődő márka a prémium szegmensben, és a transzporterek terén is számottevő növekedést értek el. Így az összesített darabszám 26 százalékkal, míg az árbevétel 37 százalékkal nőtt az előző évhez képest.