Komoly beruházást jelentett be a Faddikorr Kft.

A kunfehértói Faddikorr Kft. 516 millió forintos eszközbeszerzéssel növelte kapacitását, a beruházáshoz a cég 258 millió forint európai uniós támogatást nyert el - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
K. Kiss Gergely, 2017. november 3. péntek, 08:17

Az 1996 óta működő családi vállalkozás fémtartálygyártással, nyomástartó edények, veszélyes folyadékok és olvadékok tárolására alkalmas tartályok készítésével, valamint egyedi gépgyártással foglalkozik. Faddi Jánosné, a cég egyik tulajdonosa és egyben gazdasági vezetője elmondta: megrendelésük folyamatosan nő, bővíteniük kell az exporttermelést, a cég a megnövekedett igényeket a korábbi körülmények között már nem tudta megfelelően ellátni. A gyártás mintegy 70-75 százaléka meg exportra.

A vállalkozás - részben a támogatott projekt keretében - új lemezmegmunkáló és csomagoló csarnokot alakított ki, valamint új gyártóeszközöket vásárolt. Egyebek között híddarukat, porleválasztókat, szemcseszóró rendszert, plazmavágót, lézervágót és különféle hegesztő eszközöket szereztek be.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint a Faddikorr Kft. nettó árbevétele 2016-ban 2,3 milliárd forint volt. Ez több mint 50 százalékos növekedés az előző évihez képest. A vállalat adózott eredménye az elmúlt évben mintegy 104 millió forintot tett ki. A cég mintegy 80 munkavállalót foglalkoztat.

(Képünk illusztráció)

HOZZÁSZÓLÁSOK