Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eredményesen zárult Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója, a Spar Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) vezetősége között több fordulóban lezajlott bértárgyalás. Eszerint a cég a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl jelentős béremelést biztosít a dolgozók számára. A mintegy 13 ezer munkavállaló közül megközelítőleg 4 ezer fő fizetése nő a minimálbér, illetve a garantált bérminimum - jogszabályban rögzített - mértékére. A fennmaradó csaknem 9 ezer munkatárs bére pedig ennél, különböző mértékben, de egyaránt magasabb szintre emelkedik.

A Spar már 2016-ban is 4 milliárd forint bérfejlesztést hajtott végre és ez a szám 2017-ben eléri a 7 milliárd forintot, melyet a járulékcsökkentés csak kisebb mértékben, 1,5 milliárd forint erejéig kompenzál, a nagy része saját forrás. A kevesebbet keresők kapják a legnagyobb emelést, a magasabb jövedelműek fizetése pedig szintén jelentősen emelkedik. A bérfeszültség elkerülése érdekében pedig kiemelt figyelmet fordítottunk a középvezetők bérének emelésére is - mondta Maczelka Márk kommunikációs vezető.

A kereskedelemben az állandósult létszámhiány, a nagy fluktuáció és a megnövekedett terhelés miatt nagy szükség van a jelentősebb béremelésre. A KASZ részéről pozitívan értékeljük, hogy a SPAR a 2017-es évben komoly lépést tett annak érdekében, hogy a munkavállalók bére nagy mértékben emelkedjen - tette hozzá Sáling József a szakszervezet elnöke.

Az Spar valamennyi dolgozója, mintegy 13 ezer munkavállaló 2017-ben évi 100 ezer forintnyi készpénzes, béren kívüli juttatásban részesül. A vállalatnál több mint 5 éve dolgozó munkatársak további -éves szinten- 40 ezer forint értékű béren kívüli juttatást kapnak, mégpedig Szép-kártyán. Mindezeken felül megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer kiskereskedelmi szektorban.

A Spar Magyarország 2017-ben is folytatja a beruházásokat új áruházak építésével - és ezzel együtt új munkahelyek teremtésével - valamint a meglévő áruházak felújításával. Az idei beruházási keret meghaladja a 22 milliárd forintot, melyet az osztrák családi tulajdonban lévő vállalat Magyarországon fektet be. A béremelést a cég nagyobb részben saját forrás felhasználásával, kisebb részben a járulékcsökkentés segítségével finanszírozza.