Továbbra is nyilvánvaló az erős kapcsolat a szegénység és a korrupció között - állapítja meg a Transparency International (TI) legfrissebb jelentése. Az eddigi legátfogóbb, 180 ország és régió ún. korrupció-érzékelési indexét (CPI) felsoroló dokumentumban 0-tól 10-ig szóródnak az osztályzatok: minél kisebb a mutató, annál erősebb az érzékelt korrupció szintje.

A durva korrupciós helyzetben lévő, azaz hármasnál rosszabb osztályzatot érdemelt országok negyven százaléka a világbanki metodika szerint alacsony jövedelműnek számít. Szomália és Mianmar (korábbi nevén Burma) a két sereghajtó, 1,4-es indexszel, míg az élen Dánia (9,4) végzett, majd Finnország és Új-Zéland következik. (Tavaly Finnország, Izland és Új-Zéland volt a befutó trió, az első kettő 9,6, a harmadik 9,5 ponttal.)

Az új EU-tagállamok között a legjobb helyezést ezúttal Szlovénia (27. hely, 6,6 pont) és Észtország (28., 6,5) érte el, azaz a régiós éltanulók pozíciója 2006-hoz képest úgy változott, hogy a volt jugoszláv tagállam javított, a balti ország viszont rontott. Utánuk némileg lemaradva Magyarország (39. hely, 5,3 pont) és Csehország (41., 5,2) jön.
Hazánk osztályzata megegyezik Cipruséval és jobb, mint tavaly volt: akkor 163 országból a 41. helyen állt, 5,2 ponttal, vagyis a javulás hibahatáron belüli. Mindemellett továbbra is érvényes az a 2006-os megállapítás, miszerint az itteni index elmarad a nyugat-európai átlagtól, vagyis Magyarország komoly korrupciós problémákkal küzd. További érdekes adalék, hogy Magyarországot a 38. helyen álló Botswana is megelőzi.
Csehország nagyot lépett előre, tavaly 4,8 pontos indexértéket mutatott fel, amivel akkor a 46. helyen állt.
Szlovákia és Lengyelország is javított, előbbi 4,7 pontról 4,9-re erősített, amivel ismét a 49. helyre volt jó, míg utóbbi úgy őrizte meg 61. helyét, hogy osztályzata 3,7-ről 4,2-re emelkedett. Románia indexe 3,1-ről 3,7-re nőtt, helyezése pedig a 2006-os 84-ről 69-re változott.

A jelentés szerint szintén jelentős előrehaladást ért el még Costa Rica, Horvátország, Kuba, Dominika, Olaszország, Macedónia és Suriname is. A TI szerint az, hogy sok, javuló teljesítményt mutató ország Délkelet- és Kelet-Európában található, az EU-csatlakozási folyamat jelentette segítségről tanúskodik. Romlott ugyanakkor az érzékelt korrupciós helyzet Ausztriában, Bahreinben, Belize-ben, Bhutánban, Jordániában, Laoszban, Makaón, Máltán, Mauritiuson, Ománban, Pápua-Új Guineában és Thaiföldön. (Ausztria persze így sem lett a csúszópénzek hazája, hiszen a 180 ország között a 15. helyen áll, 8,1 pontos indexszel, eggyel megelőzve Németországot.)

Számottevő javulást mutatott fel viszont több afrikai állam, köztük Namíbia, Seychelles, Szváziföld és a Dél-Afrikai Köztársaság. Ezek az eredmények a TI szerint a korrupcióellenes intézkedéseknek köszönhetők, amik azt mutatják, hogy a határozott politikai akarat és a reformok csökkenthetik a korrupció-érzékelési szintet.