A Diego Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.  tavaly 16,3 milliárd forint árbevételt ért el, ami 14,8 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Idén a forgalom 16 százalékos növekedését várja a cég, így 18,9 milliárd forintnyi forgalom a terv, 2020-ig pedig újabb mintegy 80 százalékos növekedés és 25 milliárd forint nettó árbevétel elérése a cél. A Diego bevétele az elmúlt 5 évben közel 80 százalékkal nőtt.

Duplázás a régiós franchise hálózatban

A 25 éve alapított, magyar központú Diego 1996-ban kezdte felépíteni franchise hálózatát. Akkor mindössze 8-10 partnere volt és 2005-re teljessé vált az országos lefedettség. Ma 145 Diego szakáruház működik, három országban: a 96 magyarországi mellett Romániában 32, Szlovákiában pedig 17 helyen találják meg a vásárlók.

Magyarországon még 6-8 településen van lehetőség áruháznyitásra, 2020-ig pedig intenzív expanzióval, duplázni fogják külföldi boltjaik számát - a három országban így mindösszesen 200 Diego bolt lesz. Nagy léptékű terjeszkedési tervükben 2017-re 6-6 új bolt indulása szerepel Szlovákiában - ahol épp 10 éve nyílt meg az első Diego áruház - és Romániában, - ahol 13 éve vannak jelen és ez évben nyitják a harmadik bukaresti üzletet.

Termékkör

A hálózatnál az áruforgalom csaknem felét elsősorban, a húsz éve kínált saját márkás laminált padlóburkoló rendszer (Wood-step) értékesítés adja. A padlószőnyeg és PVC részaránya nem változik, míg a többi termékcsoport - mint például a szőnyeg, a függöny és a tapéta - megoszlásában növekedés várható. Többek között ez utóbbi termékkört is fiatalítja a cég, hiszen újra divatját éli a tapéta. A vízálló modulpadlók forgalmát idén a harmadával tervezik növelni.