Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Utalva a brókerbotrányokra a kormányszóvivő azt mondta: úgy tűnik, az összes pénzügyi botrány büntetőügy, nem hiába zajlanak nyomozások. A karcagi cég esetében ki kell deríteni, hogy pontosan mi történt. Kiemelte: bíznak benne, hogy a lehető legtöbb esetben meglesznek a források, amelyet a kártalanításokat fedezni tudják.

Kovács Zoltán kitért arra is, hogy részben egybeesve a közelmúltban történt ügyekkel, részben korábbi előkészítés nyomán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön benyújtotta az Országgyűlésnek azon törvényjavaslatát, amely szándékaik szerint szigorítani fogja a pénzügyi szervezetek feletti felügyeletet. Ez a javaslat több olyan jogosítvány adna a Magyar Nemzeti Banknak, illetve az erre jogosult szerveknek, amelyek korábban nem voltak benne a rendszerben, "hiszen felpuhították azt" - fogalmazott a kormányszóvivő.

A rendőrség kedd este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután egy pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél - közölték. Szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mint felügyeleti hatóság azt közölte, hogy jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indít a kft.-nél. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szintén szerdán utasította a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal főigazgatóját, hogy a Kun-Mediátor Kft. utazásszervezési tevékenységével kapcsolatban haladéktalanul indítson vizsgálatot.

A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-ről szerdán hozták nyilvánosságra, hogy az ügyfelei nem jutnak hozzá a befektetésükhöz. A társaság a cégbejegyzésben utazási irodaként szerepel, de pénzügyi szolgáltatással is foglalkozott. A kár pontos összegét egyelőre nem tudni, de több milliárd forint lehet.

Jön haza a tulaj

A Kun-Mediátor Kft. résztulajdonosa, az éppen külföldön tartózkodó Kemecsi László már úton van Magyarországra - mondta Dobrossy István, a cég károsultjait képviselő ügyvéd csütörtökön az M1-nek. Az ügyvéd közölte: Kemecsi László önszántából jön és együttműködik a hatóságokkal.

Kemecsi László az Origo hírportál szerint Dobrai Sándornénak, a cég ügyvezetőjének a veje és a Kun-Mediátor Kft. résztulajdonosa, valamint a karcagi sportegyesület vezetőedzője.

Az egyik károsult ugyancsak arról számolt be az M1-nek, hogy beszélt Kemecsi Lászlóval, aki éppen egy olaszországi hajóúton van.