BUX
39709

Leépítésre készül az autóipari beszállító

Csoportos létszámleépítés keretében 445 dolgozójától készül megválni a móri Dräxlmaier Hungária Kft.; az autóipari beszállító cég leépítésre vonatkozó szándéknyilatkozata csütörtökön érkezett meg a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központba - közölte az MTI érdeklődésére a központ főigazgató helyettese.

MTI-Eco, 2010. augusztus 19. csütörtök, 18:11

Pákozdi Szabolcsnak még nincsenek konkrét információi a leépítési szándék okairól, feltételezése szerint a vállalkozás azért szándékozik megválni dolgozóitól, mert azok a terméktípusok, amelyeket gyártott kifutóban vannak.

Az Országos Munkástanácsnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a cég hivatalos tájékoztatásában az áll: "a tervezett csoportos létszámleépítés oka, hogy a munkáltató szervezeti átalakításokat kíván végrehajtani, figyelemmel a gazdálkodásban bekövetkezett változásokra".

A vállalkozás ügyvezetőjét csütörtökön nem sikerült elérnie az MTI-nek.

A kft. már a második móri cég, amelyik csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be. A Dräxlmaier kft-vel egy telephelyen működő Flextronics Automotive Mor Kft. júniusban közölte, hogy szándékában áll elbocsátani 337 munkavállalóját, mivel gyártótevékenységét részben Zalaegerszegre, részben kínai gyártóegységébe telepítené át. A móri gyár dolgozóinak a cég zalaegerszegi telephelyén kínálna munkát.