A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Története egyik legnehezebb évét zárta tavaly a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., a 2011-es mérlegadatok alapján a társaság nettó árbevétele az előző évhez képest több mint 300 millió forinttal, 838 millió forintra csökkent, üzemi eredménye pedig 226 millió forint veszteséget mutat (szemben a 2010-es közel ötvenmilliós nyereséggel). A zrt. kilátásairól és idei terveiről szerettük volna megkérdezni Péterné Marosy Katalin vezérigazgatót, a cégvezetőt azonban többszöri próbálkozással sem sikerült elérni.

A kilencvenes évek eleje óta több tulajdonosváltást megélt, privatizált, majd újraállamosított társaság 2005-ben került a helyi önkormányzat tulajdonába. A Zsolnaynak már akkor friss tőkére lett volna szüksége adósságai rendezéséhez, illetve egy a jelenleginél alacsonyabb költségszinttel működtethető üzem kialakításához. A város − több sikertelen forduló után − a cég 49 százalékos részvénycsomagját − a menedzsmentjogokkal együtt − 2010-ben azzal a feltétellel adta el az SCD érdekeltségi körébe tartozó Manufaktúra Befektető (M-B) Kft.-nek, hogy az 500 millió forintos tőkeemelést hajt végre a társaságban. Ennek elmaradásával azonban az M-B-t tavaly a Közgép Építő- és Fémszerkezet Zrt. vásárolta meg.

 

Zsolnay-adatok (millió forint)
Nettó árbevételÜzemi eredmény
20071264−141
2008105784
2009739−132
20101,1645,7
2011838−226
Forrás: cégközlés