Lelkesek a vállalkozók, jó éve lehet a magyar gazdaságnak

Optimisták a vállalkozók, magasan áll a Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI), és jobban állnak a háztartások is. A kiviteli-behozatali mérleg viszont utóbbi irányába tolódik, és egyre égetőbb a létszámhiány.
Szabó Dániel, 2017. augusztus 2. szerda, 11:23

Az idei második negyedévben 1,08-ra pontra javult hazánk GFI indexe. Az előrejelzett tendencia szerint erősödik a pozitív várakozás a vállalkozásoknál. A konjunktúra-indexek a második negyedév végére egyértelműen a korábbi évek legjobb értékét mutatják. A versenyszféra szerint javul a gazdaság összesített teljesítménye, az első negyedévi 4,2 százalékos GDP-növekedés után az elemzők is arra számítanak, hogy intenzíven nőhet a bruttó hazai termelés ez évi számait.

Ezzel együtt érdemes óvatosnak lenni: a fejlődés nehezen megítélhető a hullámzó és a kissé lassuló ipari termelés-bővülés, valamint a mezőgazdasági termelési eredmények bizonytalansága miatt. Az építőipar is nagy kérdőjel: csak a rendkívül alacsony bázishoz képest várható növekedés.

Felpörögtek a befektetések

A növekedési várakozások alapja, hogy az év első hónapjaiban a bruttó állóeszköz-felhasználás 28 százalékkal, az összes bruttó felhalmozás pedig 17 százalékkal nőtt. A háztartások tényleges fogyasztása 2,5 százalékkal, míg a fogyasztási kiadások 3,5 százalékkal emelkedtek. A kormányzattól származó természetbeni juttatások értéke és a közösségi fogyasztás is mérséklődött. Az export első negyedévi 4,5 százalékos emelkedése mellett viszont az import erőteljesebben, 7,4 százalékkal bővült.

Viszont a magyar gazdaság teljesítménye az EU átlagának csupán 67 százaléka, sőt a magyar háztartások egy főre jutó fogyasztása az uniós átlagnak csak a 63 százalékát éri el - írja elemzésében a Policy Agenda kutatóintézet.

A pénzügyi mutatók nem javulnak

A GFI pénzügyi mutatói az előző negyedévi csökkenés után sem javulnak: az áfa-befizetések (valamint a többi adóbevétel) emelkedik az előző negyedévhez és az előző évekhez viszonyítva. Ez részben annak is köszönhető, hogy javul a magyar adószolgálat. A monetáris aggregátumok szerint viszont változatlan a pénzügyi kereslet.

A vállalati hitelállomány kezdi meghaladni a válság előtti szintet, de a kkv-knál még mindig alacsonyabb a hitelállomány bővülése, mint ami a növekedéshez kéne. Miközben a pénzügyi szektor egy szükséges beruházás élénküléshez jelentős kínálatot tudna biztosítani.

A költségvetési hiány ez évben minden bizonnyal a korábbi évnél magasabb lesz, és bár az első félév költségvetési kiadási arányai nagyon magasak, azonban feltehetően év végére nem lesz probléma az elhatározott keretek betartásával.

Távolodunk egymástól

A háztartási gazdálkodása viszont javult az első negyedévhez viszonyítva a mutatók alapján: a nettó átlagkeresetek kiemelkedően - mintegy 10 százalékkal - nőttek, és a 2,4 százalékos infláció mellett ez komoly, 9 százalék feletti reálkereset emelkedés. Emellett a családok összesített vagyoni helyzete is javul, viszont a legfelső és legalsó jövedelmi rétegek közötti különbség növekedése tapasztalható.

Megkezdődött a fogyasztói árak emelkedése, és jelentősen megnőttek a lakásárak. Ez pedig ismét komolyan nehezíteni fogja a lakosság megtakarítási helyzetét, hiszen gyorsuló ütemben emelkedik a lakásárhoz szükséges megtakarítások ideje. Összességében mind a bérek, mind a nyugdíjak reálértékét érezhetően befolyásolja majd a kezdődő inflációs folyamat - vélik a kutatók.

A nemzetgazdaságban a teljes munkaidős dolgozók bruttó átlagkeresete 287 ezer forint volt, mintegy 12 százalékkal több mint tavaly. A versenyszférában az átlagos kereset pedig már 301 ezer forint felett van. Itt a fizika munkások nettó keresete 140 ezer, míg a szellemi dolgozóké 293 ezer forint. A közintézményekben - bár az előző évhez képest a kötelező emeléseknek köszönhetően 14 százalékkal nőttek - csupán 200 ezer forint a nettó átlagkereset. (Utóbbi nemzetközi összehasonlításban is gyenge fizetésnek számít.)

Egyre komolyabb létszámhiány

A GFI vállalati indikátorai ebben a negyedévben az adósságszolgálat és külkereskedelem enyhe visszaesése, az export piaci konjunktúra és a vállalati hitelállomány bővülése kivételével javulást jeleznek. Egyértelműek a vállalkozások által is jelzett munkaerő-piaci gondok. Tovább erősödik a "hiányszakmák" iránti munkaerő-kereslet. Ez a probléma egyelőre leküzdhetetlennek tűnik.

A második negyedévben is a munkanélküliség kedvező, 4,5 százalékos szinten áll.. A 15-24 éves korosztály munkanélkülisége folyamatosan mérséklődik - 2010 évi még 26 százalék volt - 2017. II negyedévében már 10,3 százalék, feltehetően lejjebb nem mérséklődhet.

HOZZÁSZÓLÁSOK