BUX
38744

Lemondott az MVM exvezére

December tizedikei hatállyal közös megegyezéssel megvált vezérigazgatói tisztségétől és lemondott igazgatósági tagságáról Mártha Imre, az Első Magyar Infrastruktúra Befektetési (Elmib) Zrt. vezérigazgatója. A vezérigazgató távozását követően a társaság operatív irányítását is az igazgatóság végzi - áll a cég közleményében.

Beke Károly, 2013. január 16. szerda, 15:01

"Mártha Imre távozása az ELMIB Csoport stratégiáját nem érinti: társaságunk továbbra is komplex energetikai megoldások kidolgozására fókuszál. Így olyan projektekre, amelyek segítik a településeket az önálló, megújuló forrásokra is építő energiaellátásban" - nyilatkozta Tóth Balázs, az Elmib Zrt. igazgatóságának elnöke.

Az ELMIB Csoport magyar tulajdonban lévő energetikai társaság, mely 2006-ban kezdett nemzetközi terjeszkedésbe, mára Romániában, Bulgáriában és Bosznia-Hercegovinában van leányvállalata.

Mártha Imre 2010 nyaráig a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatója volt, majd 2011 tavaszán nevezték ki az Elmib élére.