A BKV korábban két különböző konstrukcióban írt ki közbeszerzést: az egyik készre szerelt buszok vásárlására vonatkozott, a másik változatban pedig a gyártó különböző főegységeket szállítana a BKV-nak, s annak a munkatársai szerelnék össze a járműveket. Ilyen PKD-konstrukcióval már most is él a közlekedési társaság. Mindkét pályázat 75-75 busz beszerzéséről szólt, és opcionálisan további 75-75 megrendelését is magában foglalta - írja a Világgazdaság.

A készre szerelt csuklós buszokra kiírt tenderen öt cég nyújtott be ajánlatot, közülük három volt érvényes. A legkedvezőbb ajánlatot a Solaris Bus & Coach tette. Az ár - tartalék alkatrészekkel együtt - buszonként 277 ezer euró volt.

A PKD-konstrukcióra kiírt tenderben az egyetlen érvényes ajánlatot a Mabi-Bus Kft. nyújtotta be. Az ajánlati ár - tartalék alkatrészekkel együtt - darabonként 278 800 euró. A vázszerkezetet, a főegységeket és a többi alkatrészt a megrendeléstől számított 90 napon belül kell leszállítani. A felújítás kezdetére az utasszállításhoz szükséges járművek csak kisebb része állna rendelkezésre.

Az olcsóbb Solaris buszoknál ilyen gond nem merült fel. Ráadásul a PKD-konstrukciós csuklós buszok beszerzése csak akkor lenne gazdaságos, ha azokat darabonként 266 100 euróért kapná a BKV. Az előterjesztés szerint ezért a közgyűlés felhatalmazná a BKV-t arra, hogy bontsa fel a Mabi-Bus Kft.-vel kötött keretszerződést.

Miután a kormány átírta a beszerzést finanszírozó fővárosi EIB-hitel feltételeit, abból már nem lehet 150 pótlóbuszt venni. Pluszforrása viszont nincs a BKV-nek, ezért 110 Solaris megvásárlását javasolják. A hiányzó negyven buszt más vonalakról csoportosítják majd át.

Az eljárás során felmerült egy olyan konstrukció is, melyben a BKV szolgáltatást vásárolt volna. Ezt a kormány a magyar járműipar támogatása érdekében javasolta, csakhogy megkésett ezzel, hiszen az M3-as metró felújítása már nem tűr újabb, többéves halasztást - derül ki az előterjesztésből - olvasható a lapban.