Létrejött a Pannon GSM és a PanTel közötti összekapcsolási szerződés is

A Westel után a Pannon GSM-mel is távbeszélő szolgáltatásra vonatkozó összekapcsolási szerződést írt alá a PanTel Rt. Ez azt jelenti, hogy az összekapcsolás műszaki feltételeinek megvalósulását követően a két távközlési vállalat előfizetői közvetlenül elérhetik egymást - áll a PanTel közleményében.
Ádám Viktor, 2002. június 3. hétfő, 14:05

A Pannon GSM és a PanTel 1999 óta működik együtt a nemzetközi internet protokoll alapú telefonszolgáltatás (VoIP) területén. A két cég 2001 szeptemberében kötötte meg az első - még VoIP alapú - hálózati szerződését. Ez a megállapodás tette lehetővé, hogy a két hálózat összekapcsolását követően a PanTel VoIP-szolgáltatása révén a PanTel VoIP-előfizetői hívhassák a Pannon GSM előfizetőit. A napokban aláírt új hálózati szerződés a két cég hálózatának hagyományos távbeszélő szolgáltatásra is kiterjedő összekapcsolását jelenti a liberalizált piacon - fogalmaz a dokumentum.

HOZZÁSZÓLÁSOK