A rendkívüli taggyűlésen Politzer József ügyvezetői megbízását visszavonták és munkaviszonyát azonnali hatállyal megszűntették, helyére határozatlan időre Uzsoky Andrást nevezték ki. A vezetőváltást a polgármester nem indokolta meg.

Arra a sajtóértesülésre, miszerint a beszállítók büntetőfeljelentést tettek a kft. ellen, a polgármester azt mondta: ha valóban történt bűncselekmény, akkor a rendőrség állapítsa meg a felelősöket.

A kft. beszállítóinak száma a sajtóban megjelent ezerrel szemmel csak mintegy négyszáz; velük folyamatosan egyeztetnek, s a velük szemben fennálló kötelezettségeiket folyamatosan csökkentik - jegyezte meg a polgármester. Április 22-óta, amióta a kft.-ben az önkormányzat a tulajdonossá vált, kétmilliárd forintot költöttek erre, ezzel a korábbi állapothoz képest a beszállítókkal szembeni kötelezettségek mérséklődtek - tájékoztatott a polgármester. Hangsúlyozta: a beszállítók működése a társaság alapvető érdeke, ezért együttműködésre törekednek velük.

A Pápai Hús 1913 Kft.-ben tulajdonos cégek, a Dedeko Kft. és a Nyugat-Agro Kft. március 6-án fogadták el az üzletrészek átruházására tett önkormányzati ajánlatot, így a város 88,4 százalékos tulajdonosa lett a cégnek, a fennmaradó rész a Pápai Víz- és Csatornamű Zrt.-nél maradt. A tulajdonosok akkor úgy döntöttek, hogy a Pápai Hús Kft. törzstőkéjét csaknem 1,3 milliárd forinttal emelik, addig a cég törzstőkéje 590 millió forint volt.