Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szinte biztos, hogy nem lesz folytatása a Hajdú Péter vezette Showtime-nak ősszel a TV2-n - értesült több forrásból is a Népszabadság. Az Andy Vajna által január­ban átvett társaságnál sokallják a költségeket és elégedetlenek a tavaszi szezonban futott műsor teljesítményével is. Az sem zárható ki, hogy Hajdú gyártócége, a Frizbi Entertainment Kft. idővel teljesen kiszorul a TV2-ből.

A tévé kommunikációs osztálya nem kívánta az értesülést kommentálni, mindössze annyit közölt, hogy a TV2-csoport őszi műsorai­ról később adnak tájékoztatást.

Hajdú a Népszabadságnak azt mondta, további kilenc adást terveztek korábban, de még nincs aláírt szerződés. A tévének opciós joga van, ha a menedzsment úgy dönt, berendelheti a következő évadot. A producer szerint még nem értesítették a döntésükről, nem tudja, hogy lesz-e folytatás, de az általa gyártott másik műsorra, az Aktívra az év végéig van szerződés - a Népszabadság szerint a műsort januártól várhatóan más cég gyártja.

Hajdú nagyon bízott a Showtime sikerében, az induláskor a Figyelőnek adott interjújában kifejtette, ha bukik az új műsora, visszavonul. Az április 24-i első adást átlagosan 850 ezer néző, a tévézők 23 százaléka követte, az utolsót alig 600 ezren, a közönség 17 százaléka.

A celebügyekben mindig jól értesült Blikk még áprilisban arról írt, hogy 300-340 milliót emésztett fel a gyártás.

A 2007-ben alapított Frizbi Kft. bevételei az utóbbi években lőttek ki, 2015-ben 1,8 mil­liárdos forgalmat bonyolított.