Régi ismert és új - egyelőre - ismeretlen befektetők jelentek meg a közelmúltban a budapesti szállodaépítési piacon. A belvárosi hotelépítési lázat jelzi, hogy olyan magyar befektetők is megjelentek, akik korábban "látni sem akarták" a hazai ingatlanpiacot.

Igen vonzó a Vörösmarty tér és környéke

A tucatnyi épülőfélben levő hotel közül idén nyitott volna a Vörösmarty tér szomszédságában, a Dorottya utcában egy háromcsillagos hotel. A politikai hullámokat is vert, 120 szobás szálloda új tulajdonosa Kenyeres Sándor cége lett. A Mammut bevásárlóközpontot létrehozó üzletember megjelenése azért meglepő, mert az elmúlt években Cipruson építkezett, magyarországi befektetéseiről nem érkezett hír.

Lapunk értesülései szerint a Dorottya 8 Hotel Kft. - amelynek a Dominárium Kft. és a vaduzi bejegyzésű Andok Familienstiftung kezébe került - korábbi tulajdonosai (Lovas Péter és Serfőző Péter) a közelmúltban írták alá a szerződést, és ennek nyoma már a cégbírósági adatokban is fellelhető. A hárommilliárd forintos beruházás egyelőre jelentős lemaradásban van, még a bontási munkák folynak, így az átadás korábban megcélzott 2016 eleji határideje legalább egy évvel kitolódik.

A budapesti "legbelvárosban", a Vörösmarty tér sarkán épül egy ötcsillagos hotel, amely szinten új tulajdonoshoz került. Az épületet birtokló - és a beruházást megvalósító - Moons Kft. a közelmúltban cserélt gazdát. A befektető személye egyelőre nem jelent még meg a cégiratokban, de az adásvétel tényét ingatlanpiaci forrásaink megerősítették. Értesüléseink szerint a tulajdonosváltás nem érinti a jövendő hotel üzemeltetőjét, ez a híres Renaissance Hotel lesz. (A luxus hotelláncot 2007-ben vette meg az amerikai Marriott, a közelben Bécsben található két hoteljük.)

Dübörögni látszik a Vörösmarty tértől alig kőhajításnyira levő Petőfi Sándor utca is. Ha lassan és akadozva is, de épülget az egykori Postapalotába tervezett Private Palace Hotel. Itt egy kétszáz szobás luxushotelt nyit majd egy német cég - vagy egy új befektető.

A bontás már évek óta folyik, de az új szálloda nyitásról semmi hír. Az már évekkel korábban kiszivárgott: a patinás épület 800 négyzetméteres udvara alatt kétszintes, 44 férőhelyes mélygarázst építenek és az udvart üvegtetővel fedik majd le. Szakmai berkekben itt is tulajdonosi váltásról beszélnek, de ennek egyelőre semmi nyomát nem lelni..

Új hotel kivitelezéséhez kezdenek a Postapalotával szemben is. Az ötvenszobás, háromcsillagos szálloda Váradi Ernőhöz köthető. Az ismert üzletember - aki korábban Európa néven egy azóta csődbe ment budai szálloda-konferencia központot is épített, valamint a Pannon-Flax Nyrt. meghatározó tulajdonosa is volt - szintén nagy visszatérőnek számít a belvárosi ingatlanpiacon.

A Duna másik partján is megmozdult valami. A Clark Ádám téren évtizedek óta éktelenkedő foghíjtelken is hamarosan építkeznek. A palánkokkal évek óta elzárt területen kétmilliárd forintos beruházással 90 szobás butikhotelt húznak fel. A tervek már évek óta elkészültek, de a finanszírozás csak az elmúlt év végére állt össze. A jövő nyáron átadásra kerülő szállodát a Market Zrt. építi, és külön érdekesség, hogy magyar üzemeltető működteti majd a páratlan panorámával és elhelyezkedéssel rendelkező hotelt.

Több szálloda hamarosan nyit

Napokon belül - a honlapon található foglalási felület alapján vélhetően március elsején - nyit az Andrássy út "szeme fénye". Az Erzsébet tértől alig száz méterre levő épület gazdája a CD Hungary (az A8 Palace Hotel Zrt. révén) kétéves átalakítás után itt nyitja meg a négycsillagos Moments Budapest Hotelt (képünkön). Az egykori klasszicista palotát a Market Zrt. alakította át, és a magyar tulajdonú Continental Group üzemelteti. Ez a cég működteti a közelben levő négycsillagos Hotel Parlamentet és a Hotel Palazzo Zichyt is. A 90 szobás, ötcsillagos hotelhez elegáns étterem is társul, amely a hotellel egyidőben, azaz március elején nyitja meg kapuit.

A Moments mögötti utcában tavaly szeptemberben már átadták a 12 Revay Hotelt. Az épületet a Helvetic Clinics Kft. alakíttatta át egy új koncepció jegyében. A fogászati klinika-hotel együttes mögött álló cég tulajdonosai a Céginfo.hu adatai szerint magyar orvosok és a svájci HC Real Estate Holdings S.A., ügyvezetője pedig egy svájci (Etienne Henri Eugené Mouthon) és egy magyar (Lukács László) állampolgár. Ezt a házat az Accent Hotels Solutions Kft. működteti, és az eddigi tapasztalatok szerint jól, hiszen a foglaltság 80 százalék feletti. A hotel koncepciója is "bejött": a vendégek harmada fogászati kezelésre (is) érkezik, elsősorban Franciaországból és Svájcból.

Menő a butikhotel

Jól kezdett a Bazilika környékén nyitott két butikhotel is. A Vigyázó Ferenc utcában tavaly áprilisban indult, négycsillagos Prestige Hotel Budapest (ahol működik a Michelin-csillagos Costes második étterme, a Costes Downtown is). valamint a néhány utcával odébb levő ötcsillagos, 2015 nyarán kezdett Aria Hotel egyaránt csúcsminőséget kínál. A Prestige tulajdonos-fejlesztője Mazen Al Ramahi, aki cége, a Zaraz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. révén a Dohány utcai Continental Hotel Budapest mellett egy, a Nagyvásárcsarnok melletti butikhotelt is működtet. Az 52 szobás Hotel Aria tematikus hotelként nyitott, a szlovákiai magyar származású amerikai ingatlanfejlesztő, Henry (Imrich) Kallan cége, az IK Hotels Kft. építtette.

Az Erzsébet-híd mellett is munkások dolgoznak: a már két éve átadott és sikeresen üzemelő, ötcsillagos Buddha Bar Hotel melletti a Párizsi udvarból is szálloda lesz. A Mellow Mood szállodacsoport ugyanis egy 120 szobás ötcsillagos hotelt épít. A 8 milliárd forintos beruházással azonban nem csak egy szálloda készül, de az impozáns és renovált passzázsban üzletek és vendéglátó helyek is nyílnak 2017 tavaszán.

Nálunk is lesz a Ritz-Carlton

Néhány hét múlva Budapest is csatlakozik a patinás hotellánchoz. A dubaji illetőségű Al-Habtoor Group által 2012-ben megvett egykori Adria-palotában a következő hetekben fejezik be a teljes felújítást. Az épületet az elmúlt években Le Meridien hotelként futott. A hotellánc tulajdonosa, a Starwood Hotels működtetési szerződése lejárt, és azt nem újították meg, inkább a Ritz-Carltonnal szerződtek. A régi-új hotelben 192 szoba és 26 lakosztály található. Arra nézvést egyelőre nincs információ, hogy a Le Meridien épít vagy vesz-e új szállodát Budapesten.