BUX
39950

Magyar fociakadémiát vásárolna a brazilok világbajnok futballistája

Megvásárolná a nyíregyházi Bozsik Akadémiát Jonas Eduardo Américo, azaz Edú, a brazil válogatott 1970-ben világbajnok labdarúgója.

MTI, 2017. január 30. hétfő, 13:55

A 67 éves Edú - aki hazájában több akadémiában is érdekelt - az MTI-hez a menedzserén keresztül eljuttatott közleményében kiemelte, már hivatalosan is jelezte szándékát az akadémia igazgatóságának.

Edú megjegyezte, hogy tavaly, amikor Nyíregyházán járt, jó benyomást tett rá az akadémia - és annak fiatal tehetségei -, amelynek földrajzi elhelyezkedése is kitűnő, hiszen Ukrajnához, Romániához és Szlovákiához is közel van, ráadásul Budapest is könnyen megközelíthető.

"Ezek nagyon fontos tényezők. Egy nemzetközileg nívós akadémia létrehozása van a tervemben, ha megegyezünk a feltételekben" - mondta Edú, aki tervei szerint a legjobb játékosokat top európai, illetve brazil klubokba küldené, ennek megvalósításához pedig több híres brazil futballistát és szakembert is bevonna a projektbe.

Edú minden idők legfiatalabb labdarúgója, aki világbajnokságon kerettag volt, ugyanis az 1966-os angliai tornán - amelyen végül nem lépett pályára - mindössze 16 éves volt. Négy évvel később Mexikóban világbajnok lett, és ott volt az 1974-es németországi vb-n is. A brazil válogatottban 51 meccsen 12 gólt szerzett. Háromszor játszhatott a világválogatottban.