Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Közbeszerzési eljáráson, négy évre nettó 900 millió forintért keretösszegben keres felszámolókat az állami felszámolócég, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN). A pályázat ajánlattételi szakaszát a társaság a nagy érdeklődés miatt meghosszabbította, így június 10. helyett június 25-ig jelentkezhetnek a felszámolóbiztosok, a tervek szerint 20 személyt választanak ki, eddig 12-en jelentkeztek - tudtuk meg Kovács Csabától, az NRN ügyvezetőjétől.

A felszámolókkal keretmegállapodást kötnek, majd a második körben, a konkrét ügyekre, a fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozóan újra versenyeztetnek (a kétszakaszos, keretmegállapodásos közbeszerzésnek ez a szabálya), s a nyertes személyekkel egyedi megbízási szerződést írnak alá. A keret összege soknak tűnhet, azonban meg kell jegyezni, hogy ez négy évre tartalmazza a 20 felszámoló és asszisztenseik összes díját és költségét, amit a felszámolási eljárásokból kell fedezni, ehhez az állam nem ad plusz forrást - tette hozzá az ügyvezető. Az NRN-t a kormány azzal a céllal hozta létre, hogy az úgynevezett stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek − e különleges státust és eljárási szabályokat szintén az Orbán-kormány hozta létre a csődtörvény 2011. júliusi módosításával − csődeljárásaiban és felszámolási eljárásaiban járjon el vagyonfelügyelőként, illetve felszámolóként.

Az NRN felszámolókat toborzó közbeszerzése először május 10-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, majd a június 10-ei ajánlattételi határidő előtt, május 31-én új, módosított felhívást tettek közzé. Ennek érdekessége, hogy változtattak az alkalmassági követelményeken, eltörölték a nettó 50 millió forintos árbevételi feltételt, amelyet az elmúlt három évben kellett elérni, a közbeszerzés tárgya szerinti feladatokból pedig 25 milliós árbevételt. Szintén törölték a pályázatból a nettó 50 millió forint értékű referenciakövetelményt, amit az elmúlt három évben egy vagy több szerződésből lehetett teljesíteni. - Mivel természetes személyeket és nem felszámolócégeket keresünk, nehéz lett volna teljesíteniük ezeket a feltételeket, ezért módosítottunk a részvételi feltéteken - mondta az ügyvezető. A pályázóknak ezenkívül be kell tudni mutatniuk legalább egy felszámolási vagy vagyonfelügyeleti szakirányú végzettséggel rendelkező szakembert, aki a felszámolók névjegyzékében legalább öt éve szerepel és legalább ötéves gyakorlattal rendelkezik.

Törvényt módosítottak

A kormány kellő indokkal szinte bármely csőd- és felszámolási eljárás alá került céget (az eljárásokat az adós és hitelező is kérheti) stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősíthet rendeletével (erről lásd alábbi keretes írásunkat). Ez ellen kizárt a jogorvoslat. Míg eddig a felszámolás kezdő időpontjától számított 30 napon belül hirdethette ki a kormány ezt a rendeletet, addig az idén áprilisban elfogadott törvénymódosítás nyomán erre már 365 napja van (csődeljárás esetén változatlanul 15 nap a határidő). A bíróságnak a rendelet hatálybalépése után három munkanapon belül fel kell mentenie a korábban kijelölt felszámolót és kötelező kirendelnie az állami felszámolót.

A NRN-t 2012. december 3-án jegyezte be a cégbíróság (az alapítói okiratát november 16-án írták alá), tulajdonosa a magyar állam, a tulajdonosi jogok gyakorlója a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A kormány egy december 5-ei rendeletében jelölte ki állami felszámolóként az NRN-t a korábban eljáró Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. helyett. A váltást az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) lapunknak azzal magyarázta, hogy a már régebb óta működő Hitelintézeti Felszámoló a pénzügyi szektor intézményeinek végelszámolásához és felszámolásához lett kialakítva, egy új üzletág létrehozása helyett pedig a kormány később egy önálló állami vállalkozás megalapítása mellett döntött. Az NRN nemcsak az állami felszámolói feladatokat láthatja el, hanem az állami vállalkozások reorganizációs tanácsadójaként is működhet − válaszolta a minisztérium.

Varga több cégben is érdekelt

A Céginfo.hu adatai szerint Varga Jenő jelenleg vezető tisztségviselője a lótenyésztéssel foglalkozó Bános Menedzsment Kft.-nek, az ingatlankezelő VMV Holding Kft.-nek, a szintén ingatlankezelő Banako Kft.-nek - e cégnek közvetve résztulajdonosa is a tanácsadó Pannon Gestor Kft.-n keresztül -, valamint az ingatlanforgalmazó Pannon Aktív Kft.-nek. Több cégben lánya, Varga Katalin a tulajdonos. A felszámoló Vectigalisnak 2010-től Varga Katalin, majd 2011-tól a szintén pécsi Stájer István a tulajdonosa. Varga Jenő szintén vezető tisztségviselője annak a Civil Tender Kft.-nek, amelyet 2010 szeptemberében hozott létre egyik korábbi érdekeltsége, a pályázatíró Pannon Tender Kft. és Pintér Sándor belügyminiszter egykori cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. - Érdekesség, hogy a cégadatok szerint Varga 2012 májusáig volt résztulajdonosa a Pannon Tendernek, ám a társaság honlapja szerint még mindig ő a tulajdonos. A Civil Tendernek 2010-ben és 2011-ben nem volt árbevétele. Varga cégvezetője vagy tulajdonosa volt a V-Irodák Zrt.-nek, illetve a Pannoninvest Libra Zrt.-nek. Egyik tulajdonosa és felügyelőbizottsági tagja volt a pécsi Investlízing Pénzügyi Zrt.-nek, ami jelenleg a kővágószőlősi raktározással foglalkozó World Metal Kft. tulajdonában van, e cég közvetve a liechtensteini Optim Foundation nevű társaság érdekeltsége.

Áprilisban tőkét emeltek

Az NRN-t 20 millió jegyzett tőkével hozták léte, amit idén április 23-án 100 millió forintra emeltek. A társaság felállításához és működésének megkezdéséhez kellett a tőke, mivel a felszámolási ügyek egy évig, a különösen bonyolult eljárások pedig még tovább tarthatnak, így a felszámolói díjak is csak a következő évtől folyhatnak be az NRN-hez, ezért volt szükséges a tőke emelése - tájékoztatta lapunkat Kovács Csaba.

A cég 2012-ben, működése mintegy másfél hónapja alatt 3 millió 678 ezer forintot költött bérek fizetésére a járulékokkal együtt − derül ki a beszámolójából. A társaság ügyvezetője Kovács Csaba, az ő alapbére − az NRN honlapján közzétett adatok szerint − havi 1,2 millió forint, a felügyelőbizottság (fb) elnökének, Varga Jenőnek 120 ezer forint a havi díjazása, míg az fb két tagjának, Márton Péternek és Szegőné Kemerle Juditnak 80-80 ezer forint. Az NFM tájékoztatása szerint a 12 fő alkalmazottnak az ügyvezető és az fb-tagok nélkül a havi átlagos bruttó bére 382,6 ezer forint volt idén január−márciust tekintve. "A társaság működésének megkezdését az alapító által rendelkezésére bocsátott jegyzett tőke tette lehetővé. Az állami felszámoló éves költségvetési támogatásban nem részesül, működési költségeit bevételeiből kell fedeznie" − közölte lapunkkal az NFM.

Milliárdos fb-elnök

A Malév felszámolásával elsőként kinevezett állami felszámolóbiztos, s az azóta létrehozott NRN fb-elnöke, Varga Jenő az egyik legjelentősebb hazai felszámolócég, a Vectigalis Zrt. alapítója és volt tulajdonosa, milliárdos üzletember. Számos cégben volt vagy jelenleg is érdekelt, a Napi Gazdaság A 100 leggazdagabb című kiadványában évekig szerepelt mintegy hétmilliárd forintra becsült vagyonával.

Az NRN honlapja szerint jelenleg kilenc stratégiailag kiemelt gazdasági társaság felszámolási ügyét viszi, ezek közül hét eljárás felszámolóbiztosa kötődik a Vectigalishoz. Varga két felszámolást vezet, a Malévét és a Gyulai Húskombinátét, szintén kettőt, a Szalók Holding és a Kapuvári Bacon eljárását a Vectigális-tisztségviselő Péter Márta, s vectigalisos felszámolóbiztosa van a Mal Zrt.-nek (Szegőné Kemerle Judit), az R-Co Ingatlanforgalmazó Zrt.-nek (Veres Bocskay Katalin) és a Higi Papírsoft Zrt.-nek (Máté Istvánné). A munkatársak felkutatása és alkalmazása az ügyvezető feladata és felelőssége − közölte lapunkkal az NFM. A jelenleg dolgozó felszámolóbiztosok kiválasztásának elsődleges szempontja a szakmai tapasztalat volt, valamennyien nagy felszámolási eljárásokban bizonyított, az eljárások során alapos termelési ismereteket is szerzett szakemberek. Kovács Csaba korábban jogi pályán dolgozott, Varga Jenővel nem állt munkakapcsolatban − írta válaszában a minisztérium.

A törvényt szerint stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősíthető az a gazdálkodó szervezet:

  • amelynek működése nemzetbiztonsági, honvédelmi, rendvédelmi, haditechnikai, energiabiztonsági, energiaellátási, iparbiztonsági, katasztrófavédelmi, természetvédelmi, környezetvédelmi, közegészségügyi, közműszolgáltatási, infrastruktúra-fejlesztési, kulturális örökségvédelmi, tömegtájékoztatási, hírközlési, közlekedési, közlekedésbiztonsági, kutatásfejlesztési, népegészségügyi indokból vagy a lakosság alapvető közszolgáltatásokkal, alapvető élelmiszerekkel való ellátása szempontjából országos jelentőségűnek, valamint bel-és külgazdasági, foglalkoztatáspolitikai szempontból, vagy a lakosság távhőszolgáltatással vagy más közműszolgáltatással való ellátása szempontjából kiemelt vállalkozásnak tekinthető,
  • amely nemzetgazdasági szempontból jelentős projekteket valósít meg,
  • amely törvény által meghatározott országos közfeladatot lát el,
  • amely nagy összegű állami szerkezetátalakítási támogatásban, hitelgaranciában, kezességvállalásban vagy exporthitel biztosításban részesült vagy koncesszióköteles tevékenységet folytat, és az említettekkel összefüggésben az állammal vagy állami szervvel (ideértve az említett feladatok ellátására létrehozott állami tulajdonú gazdálkodó szervezeteket is) jogviszonya áll fenn, vagy
  • amely a fenti pontokban nem említett, de nemzetgazdasági stratégiai szempontból kiemelt jelentőségű tevékenységet folytat.
És ezen gazdasági szervezetek
- adósságainak rendezéséhez, hitelezőikkel való megegyezéséhez, reorganizációjához nemzetgazdasági érdek vagy kiemelt közérdek fűződik, vagy
- esetében - ha a vagyonhiány és a fizetésképtelenség előreláthatólag nem szüntethető meg - kiemelt gazdaságpolitikai érdek fűződik ahhoz, hogy a jogutód nélküli megszüntetés gyorsabb, átláthatóbb és egységesített eljárásrend szerint történjék.

 

Az állami felszámolók folyamatban lévő eljárásai
Cég neveSzékhelyCégjegyzékszámTörvényszékVégzés számaFelszámoló-biztosKözzététel dátuma
SZALÓK HOLDING Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Zrt. f.a.3394 Egerszalók, Forrás út 4.10-10-020229Heves Megyei Bíróság3.Fpk.10-13-000093/9Péter Márta2013-04-25
MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. f.a.8400 Ajka, Gyártelep 598/15 hrsz.01-10-047671Veszprémi Törvényszék6. Fpk.19-12-000704/20.Szegőné Kemerle Judit2013-02-27
Gyulai Húskombinát Zrt. f.a.5700 Gyula, Kétegyházi út 3.04-10-001427Gyulai Törvényszék9.Fpk.04-12-000541/36Varga Jenő2012-10-26
Kapuvári Bacon Kft. f.a.9330 Kapuvár, Cseresznye sor 21.08-09-016523Győri TörvényszékFpk. 08-12-000782/13.Péter Márta2012-12-07
Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. f.a.8000 Székesfehérvár, Királysor 1. B. ép.07-09-015162Székesfehérvári Törvényszék3.Fpk.07-12-000635/55Kissné Ágics Ilona2012-09-14
R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. f.a.1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 3.01-10-045328Fővárosi Törvényszék23.Fpk.01-12-005424/30Veres Bocskay Katalin2012-11-06
Kapuvári Hús Húsipari Zrt. f.a.9330 Kapuvár, Cseresznye sor 21.08-10-001786Győri TörvényszékFpk.08-12-000359/29.Jendrolovics Pál Péter2012-10-04
HIGI Papírsoft Papírtermékeket Gyártó és Forgalmazó Zrt. f.a.
1036 Budapest, Lajos u. 93-99. C.ép. VIII/6.01-10-045528Fővárosi Törvényszék
2.Fpk.01-12-002382/75.Máté Istvánné
2012-07-11
Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. f.a.1097 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 12-14.01-10-042034Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma9.Fpk.01-12000895/59Varga Jenő2012-02-14
Forrás: nrn.hu

 

A NRN tisztségviselői - nagyobb méretért, adatokért kattintson az ábrára!

 

Önkormányzati csődöket is vihetnek

Az állami felszámoló feladatait idén áprilisban kiegészítették a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásainak pénzügyi gondnoki tevékenységével is. (A stratégiailag kiemelt státust kezdetben a veszteséges állami vállalatokra szabták, elsőként az állami támogatásokkal együtt mintegy 170 milliárdos tartozással csődbe ment Malévre.). "Az önkormányzatok a polgári demokratikus társadalom alapvető intézményei, ezért a fizetésképtelenségük esetén szükséges reorganizációjuk nyilvánvalóan kiemelt közérdek, jelentős vagyonnal rendelkező önkormányzatok esetén nemzetgazdasági érdek" − indokolta lapunknak az NFM, hogy miért bővítették ki az állami felszámoló feladatait az önkormányzatok csődeljárásaiban eljáró pénzügyi gondnoki tevékenységgel.

A stratégiailag kiemeltnek minősített szervezeteket rendkívüli moratórium illeti meg a velük szembeni kötelezettségek és szerződések teljesítésében - amint a bíróság a felszámolást jogerős végzésében elrendeli, a moratóriumot 90 nappal meghosszabbítja. (Akkor ha a cég a bíróság előtt úgy nyilatkozik, hogy van fedezete tevékenysége fenntartásához a moratórium alatt.) A moratórium alatt a hitelezői követelések kamatoznak.

Nem nyilvános pályázaton értékesíthetik a cégvagyont

Az állami felszámoló megtagadhatja a tájékoztatást az eljárásról. A cég vagyonát nem nyilvános, zártkörű pályázaton értékesítheti. A nem nyilvános értékesítés előtt a hitelezői választmány véleményét kéri, ám az értékesítés módjához és a pályázati feltételek meghatározásához nincs szükség a hitelezői választmány hozzájárulására. A nem nyilvános eladásra vonatkozó döntése ellen kifogás nem nyújtható be. Csak az eladott vagyon leírását és vételárát kell közzétennie a Cégközönyben és a honlapján.

A törvény szerint a felszámoló díjának összege a felszámolás során az eladott vagyontárgyak bevétele és a befolyt követelések pénzbevétele együttes összegének 5 százaléka, de legalább nettó 300 ezer forint. Ha a cég a felszámolás alatt működik, akkor a bevétel 2 százaléka vehető díjként figyelembe. A bíróság ettől a mértéktől különösen bonyolult ügyben eltérhet, és a felszámoló díját ennél magasabb összegben állapíthatja meg - áll a csődtörvényben. (Az egyszerűsített felszámolási eljárásban a felszámoló díja 300 ezer forint, továbbá a felszámolás során eladott vagyontárgyak bevétele és a befolyt követelések összegének 1 százaléka.)

Ha egyezség jön létre az adós és a hitelezők között, akkor a felszámoló díja az egyezség körébe tartozó, a számviteli jogszabályok szerinti felosztható vagyon értékének 5 százaléka (de legalább 300 ezer forint). Ha a felosztható vagyon mértéke több mint egymilliárd forint, akkor a felszámolói díjat a bíróság ennél alacsonyabb mértékben, a felszámoló által elvégzett tevékenység és munkateher figyelembevételével állapítja meg - derül ki a csődtörvényből.

A Vectigalis tisztségviselői és tulajdonosa, nagyobb méretért, adatokért kattintson az ábrába!

A kormány rendelete ellen kizárt a jogorvoslat

Az áprilisi törvénymódosításhoz kapcsolódóan (amikor 30-ról 365 napra emelték a határidőt, amíg a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősíthet egy gazdasági szervezetet) Schiffer András LMP-s politikus is nyújtott be egy módosító javaslatot, amelyben cégértékhez, legalább 50 milliárd forint mérlegfőösszeghez kötötte volna a cégek stratégiailag kiemelt jelentőségű minősítését, továbbá lehetőséget adott volna arra, hogy a minősítéssel szemben bírósági felülvizsgálattal éljen az, akinek jogos érdekét sérti az állam ilyen célú beavatkozása. Lapunk kérdésére, hogy nem lenne-e megfontolandó minimum cégértékhez kapcsolni egy magáncég stratégiailag kiemeltté minősítését, és biztosítani az érdekelteknek a bírósági felülvizsgálati jogot, az NFM azt válaszolta, hogy "egy cég reorganizációjához vagy gyorsabb, átláthatóbb és egységesített eljárásrend szerinti megszüntetéséhez nem kizárólag a cég piaci értékének vagy mérlegfőösszegének függvényében fűződhet közérdek, nemzetgazdasági érdek. A stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítés csődtörvényben meghatározott feltételei elsősorban célszerűségi és gazdaságossági szempontok, amelyek mérlegelését követően a kormány rendeletben határoz a minősítésről. A kormány rendelete nem közigazgatási határozat, hanem jogszabály, amelynek bírósági felülvizsgálata kizárt." Schiffer módosító javaslatáról nem szavazott a a parlament.