"A madárinfluenza miatt álltak le a munkával kilenc vízi szárnyas vágó-, feldolgozó üzemben. Ez a vis maior helyzet 2016. november eleje után az exportorientált vállalkozásokat teljesen hasba akasztotta. Mintegy 3 ezer embert érintett. Nem tudjuk pontosan, hogy mennyi embert bocsátottak el, azt viszont igen, hogy több cégnél voltak elbocsátások és jelentős létszámcsökkentések. Az élő állat szállítókkal, takarmányosokkal, termelőkkel együtt 10 ezres nagyságrendű az érintettek száma" - idézi a portál Csorbai Attilát, a Baromfi Termék Tanács elnökét.

A szakember hallott olyan cégről, amelynél 2016 decemberében csak egy napot vágtak állatokat az alapanyaghiány miatt. Úgy tudja, hogy a cégek nagy része megpróbált úgy "játszani", a szó jó értelmében, hogy kiadták a szabadságokat, voltak a dolgozók fizetés nélküli szabadságon, valamennyi állásidőt is fizetettek.

A vízi szárnyas feldolgozásának újrakezdésére 3-4 hónapot kell várni, ekkorra nő fel az állomány, és ez jelenleg több helyen folyamatban van. Baromfi-feldolgozóktól származó információk szerint május-június táján lesz alapanyag, tehát ekkortól kezdődhetnek a vágások. A Baromfi Terméktanács elnöke szerint optimista esetben az őszi hónapok közül lehet valamelyik az első, amelyikben utolérik a tavalyi év hasonló időszakának teljesítményét a vízi szárnyas esetében. Csorbai Attila elnök az októberre tippel.

A hrportal.hu becslése szerint több száz dolgozót bocsátottak el a madárinfluenzában érintett kilenc nagyobb baromfifeldolgozótól. E körből azonban csak két cég válaszolt kérdéseikre, összesen száz főnyi leépítésől, valamint átmeneti munkaerő-átcsoportosításokról beszámolva.

Késve jött az állami segítség

Nem lehet tudni, hogy amikor újrakezdik a feldolgozást az üzemek, hol lesznek a baromfifeldolgozókból elbocsátott dolgozók, ami gond, mert ide rutinos kezek kellenek. "Ez egy nagyon speciális munka. Vannak olyanok például, akik éveken át tanulják, hogyan kell szakszerűen kiszedni a májat. Ha ezek az emberek elmennek, nagyon nehéz lesz pótolni őket. Az ágazat újraindulásának az egyik fontos tényezője lesz, hogy milyen gyorsan tudják pótolni a feldolgozó üzemek a saját munkatársaikat.- mondta Csorbai Attila.

A magyarországi baromfifeldolgozók most egy 2017 márciusi kormányhatározatban bíznak, aminek "Azonnal cselekszünk" a neve, de úgy tűnik, hogy késve lesz hatása. Várhatóan 1 milliárd forintot bocsát majd a madárinfluenza miatt veszteséget elkönyvelő cégek rendelkezésre a foglalkoztatási problémáik kezelésére. Az állami mentőcsomag részletei még most állnak kidolgozás alatt