Újabb magyarországi beruházást tervez a dél-koreai autógumi-abroncsokat gyártó Hankook, de a Napi Gazdaság információi szerint egyelőre nem született döntés a fejlesztés részleteiről. A lehetőség mindenesetre adott, hiszen a rácalmási gyár 56 hektáros területének még csak körülbelül a felét építették be, így elképzelhető, hogy a cég az újabb − harmadik − ütemben a jelenlegihez hasonló fejlesztést hajt végre.

A Hankook egy éve fejezte be a beruházás második ütemét, augusztustól működik a teljes gyártókapacitás a 230 millió euróból épült második üzemegységben. A fejlesztéssel 550 millió euróra emelkedett a társaság magyarországi beruházásának teljes összege, a gyár termelési kapacitása pedig duplájára emelkedett. Az üzemben már mintegy kétezer főt foglalkoztatnak, úgy tudjuk, a gumiabroncsok körülbelül két százaléka kerül a magyarországi piacra, a fennmaradó 98 százalékból pedig csaknem 40 százalék Németországba, a többi pedig más európai országba.

A gyár 2007-es indítása óta már több mint 22,5 millió abroncs készült, a gyártókapacitás idén előreláthatólag eléri a 9, 2012-től pedig a 12 milliót.

A Hankook magyarországi beruházásai
Első ütemMásodik ütem
Érték (millió euró)320230
Kapacitás (ezer db/nap)1717
Létszám (fő)1200700
Forrás: cégközlés