BUX
40158

Magyarországon bővít az autóipari beszállító

Jelentős termelésbővülésre és árbevétel-növekedésre számít idén az autóipari beszállító bonyhádi Schäfer-Oesterle Kft., amely a tavaly bővített ipari parkban folytatja tevékenységét és létszámnövelést is tervez.

MTI-Eco, 2015. március 7. szombat, 09:18

Frei István ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta: a korábban a százszázalékos tulajdonos, német Schäfer-Oesterle GmbH-nak bérmunkát végző kft. működését jelentősen átalakítják, az anyavállalat a sorozatgyártást fokozatosan Bonyhádra tervezi telepíteni. A kft. bőrbevonatú beltéri alkatrészeket - többek közt sebességváltó- és kormányburkolatot, ajtókárpitot, oszlopbevonatot - állít elő; ehhez az német vállalatcsoporttól a leginkább költségérzékenynek tekintett bőrszabászatot Bonyhádon végzik majd. Az eddig "második lépcsős" beszállító cég termékei között először lesz olyan, amellyel közvetlenül szerelnek fel prémiumkategóriás gépkocsikat - jegyezte meg.A cég, amely a 2014. decemberben bővített bonyhádi ipari parkban lévő új, 4000 négyzetméteres üzemben működik, de korábbi, 2000 négyzetméteres bérelt telepét is megtartotta, tavaly 25 munkavállalóval bővítette 101 fős átlagos statisztikai létszámát. Acégvezető közlése szerint idén további 25 -tel nő a dolgozók száma, néhány éven belül 250 embert terveznek foglalkoztatni. A 2005 óta működő társaság tavaly a 2013-as 511 millió forintot jelentősen meghaladó árbevételt, és a korábbi év 85 millió forintos veszteségéhez képest számottevő eredményt ért el - mondta az ügyvezető igazgató.