Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. február 10., péntek 16:39   (NAPI), MTI-Eco

Közeleg a Malév felszámolása

Napokon belül elrendelheti a bíróság a Malév felszámolását, ha döntés születik a légitársaság fizetésképtelenségéről - közölte Varga Jenő, a működését február 3-án beszüntető cég rendkívüli vagyonfelügyelője.

A felszámolás előkészületeiről elmondta: a bíróság meghallgatja a vagyonfelügyelőt, a kezdeményező hitelezőt és az adóst, utána mondhatja ki a felszámolást.

Varga Jenő hangsúlyozta: a felszámolásban a cél az összes vagyonelem értékesítése a hitelezők minél teljesebb mértékű kielégítése érdekében, stratégiailag kiemelt vállalkozás esetében egyúttal az, hogy lehetőleg működőképesen kerüljenek értékesítésre a vagyonelemek.

Közölte: arra, hogy meghívásos pályázaton vagy nyilvános eljárásban értékesítenek vagyonelemeket, csak azok felmérését követően lehet választ adni. A jelenlegi különleges eljárásban a csődtörvény a szokásosnál jóval nagyobb mozgásteret ad a felszámolónak ennek eldöntésében - tette hozzá.

A felszámolási eljárásban a kielégítési sorrend a szokásos: először például a munkavállalók juttatásait kell kifizetni, ezt követően a garanciával rendelkező hitelezőket és csak a sor végén a részvényeseket, tulajdoni hányaduk arányában. A Malév kisebbségi, 5 százalékos tulajdonosa a Vnyesekonombank, az orosz hitelintézet korábban finanszírozta is a légitársaságot.

Kevés az eladható vagyon

A felszámolásban a kielégítés mértékét még nem lehet megmondani, arról csak a tevékenység számviteli lezárása és a felszámolási körbe vonható vagyon felmérése után lehet nyilatkozni - hangsúlyozta Varga Jenő.

A Malév összes kötelezettsége február elsején meghaladta a 120 milliárd forintot, beleértve a kisebbségi tulajdonos, az orosz Vnyesekonombank 120 millió euró követelését.

A kötelezettségekből összesen 25 millió euró a lejárt szállítói tartozás, ebből a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airportnak 14 millió euróval tartozik a Malév.

A Malév vagyonából a vezérigazgató gazdasági döntése és a vagyonfelügyelő engedélye alapján lehet értékesíteni. Ilyen eddig nem történt, kevés az eladható vagyonelem - fűzte hozzá Varga Jenő. Mint mondta, "a Malév eszközértéke elenyésző a kötelezettségeihez képest". A leányvállalatokat a vagyonfelügyelet és a felszámolás nem érinti.

Varga Jenő lehetségesnek nevezte egy új nemzeti légitársaság létrehozását. A magántulajdonú társaság finanszírozását úgy kell megteremteni, hogy összeegyeztethető legyen a piaci működéssel - tette hozzá.

Úgy vélte, hogy több hónap kell egy, a Malév méreteinél kisebb légitársaság alapításához. Az idő múlásával egyre nehezebb létrehozni egy ilyen légitársaságot, és "az idő múlása már évekkel ezelőtt elkezdődött" - jegyezte meg a vagyonfelügyelő.

A Malév márkanévről elmondta: az az MNV Zrt. egyik leányvállalata, a Malév Vagyonkezelő Kft. tulajdonában van. A Malév Zrt. jelenleg szerződés alapján használja a márkanevet, ezért annak értékesítéséről nem dönthet.

Nem kell különmegállapodás a Ryanairrel

Az Európai Unió szabályai szerint a Nyitott Égbolt politika (Open Sky Policy) miatt az uniós légitársaságoknak csak le- és felszállási időt kell kapniuk adott repülőtéren a légiirányítástól, meg kell fizetniük a leszállási- és egyéb díjakat, repülési tervet kell benyújtaniuk, és ezzel már jogosultak az EU-n belül bármely repülőtér használatára - válaszolta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére.

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pénteken Dublinban véglegesítik a megállapodást a budapesti repülőtér használatáról. A fapados légitársaság vezérigazgatója közölte azt is: február 17-én nyitják meg a Ryanair budapesti bázisát, amely az 51. lesz.

A bázis megnyitással kapcsolatban Hardy Mihály kifejtette: az ehhez szükséges feltételeket, mint például az irodák, helyiségek, műszaki raktárak bérbeadását és az egyéb szolgáltatásokat a Budapest Airport biztosítja, ezekről kell majd a szerződés. "Az ingatlanos kollégák még a hétvégén is dolgoznak a részleteken, hiszen rövid idő alatt nagyon sokféle igény futott be a Malév-csőd óta más légitársaságoktól is" - fűzte hozzá.

Michael O'Leary a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy kaptak kedvezményt a budapesti repülőtér üzemeltetőjétől, de az üzleti titok.

Hardy Mihály tájékoztatása szerint semmiféle többletkedvezményt nem kapott a Ryanair, csak amit más légitársaságok is megkaphatnak. Minden légitársaság számára egyformán hozzáférhetőek a Budapest Airport kedvezményei, amelyek egyébként letölthetőek a repülőtér honlapjáról. Ezek egyformán érvényesek minden légitársaságra - a maga kategóriájának és az igénybe vett szolgáltatásoknak megfelelően - tette hozzá.

A Malév utasai törzsutasszintjüket azonnal átvihetik az airberlin törzsutas programjába, a topbonusba - közölte a légitársaság. A Duna Club tagjai 2012. május 31-ig jelentkezhetnek a topbonus programba. 2012. február 6. óta az airberlin naponta indít járatokat Berlinből Budapestre kiváló Európán belüli csatlakozásokkal.
Hozzászólok
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
Pályázati hírek
hirdetés



Napi blog

Titokban pénzzel tömik a görögöket

Száz milliárd eurót pumpálhattak a görög bankokba. Menekülnek a "birkák" Dél-Európából.

Hazánk stabilan az utolsó - és a forint?

A régióban a magyar gazdaság helyzete a legrosszabb, s itt van a legkisebb esély a javulásra −...

Bonyolódik a tranzakciós adó ügye

A helyettes államtitkár távozhat posztjáról.

Foglalkoztatási csapdában a fiatalok

A helyzet javulására 2016-ig nem is lehet számítani.

Itthon még nincs pánik, de a helyzet ...

Általános pánikhangulat uralkodik Európában, a reflektorfényben ismét a görögök állnak. Az ország politikailag...
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek