Már a felügyelet előtt a banki kódex

Megérkezett a PSZÁF-hoz a bankok etikai kódexre vonatkozó javaslata csütörtökön, a szakértők már tanulmányozzák azt - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője.
NAPI, 2009. szeptember 5. szombat, 12:33

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szakértői által készített tervezet a teljes lakossági hitelezést átfogja, célja, hogy az ügyfelek számára a szerződés előkészítésétől annak normál, illetve rendkívüli lezárásáig érthetővé tegye a hitelezési folyamatot annak érdekében, hogy az ügyfelek információs hátrányát mérsékeljék. A kódex nemcsak a bankok, hanem valamennyi hitelezéssel - kiemelten lakossági hitelezéssel - foglalkozó pénzügyi intézmény számára mérvadó lenne - írta az MTI.

Aki ezt magára nézve kötelezőnek fogadja el, a kódexben foglaltakat be kellene építenie az általános szerződési feltételekbe, illetve az üzletszabályzatba, így számon kérhető lenne. Aki pedig nem csatlakozik a megállapodáshoz, felkerülne egy listára, amelyet nyilvánosságra hoznának - mondta Binder István.

Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke csütörtökön az M1 televízióban azt mondta, hogy a kereskedelmi bankok elfogadták azt a koncepciót, amelyet a PSZÁF tervezete tükrözött, lényegében arra építették fel saját álláspontjukat. Felcsuti részleteket nem ismertetett, csupán annyit mondott, hogy a felügyeleti és a bankszövetségi javaslat között 70-80 százalékos megfelelés van. A javaslat megszövegezésében közlése szerint a tíz legnagyobb kereskedelmi bank vett részt.

Az MTI úgy tudja, hogy először - két fordulóban - a bankszövetség szakértői vizsgálták meg a felügyeleti javaslatot, ezt követően került a - nagybankok vezetőivel - kibővített elnökség elé, amely csütörtökön délután hagyta jóvá a javaslatot. Binder hangsúlyozta: az ügyben a döntés joga a kormányé.

HOZZÁSZÓLÁSOK