BUX
38228

Már jövőre nyereséges lesz az államosított nagybank

Vannak területek, ahol az MKB költségszintje tovább csökkenhet, így a jelenlegi közel évi 44 milliárd forintos szintet képesek leszünk lejjebb vinni, akár 35 milliárd forint környékére - mondta Hetényi Márk, a szanálás alatt álló MKB Bank Zrt. új vezérigazgató-helyettese, aki posztját október közepétől tölti majd be, a Portfolio.hu-nak adott interjúban.

Napi.hu, 2015. február 3. kedd, 13:45

Hetényi szerint nem egyszerűen az MKB-ra kell gondolni, amikor a lehetséges tartalékokról beszél, hanem a Budapest Bank Zrt.-re is. Szavai szerint "két-három bank összeolvasztásával már jelentősen racionalizálható az infrastruktúra".

Az állam azért lépett be a bankpiacra, hogy konszolidációt hajtson végre, amelyet a piac egyenlőre nem valósított meg. Mindenki úgy gondolja, csakis úgy hitelezhet a bankrendszer, hogy soha ne kerüljön olyan helyzetbe, amilyenbe korábban került. Olyan nyomást viszont nem érzékelek, hogy indokolatlanul hitelezzünk kiemelt szektorokat, és nem is számítok erre - mondta a szakember.

Az a cél, hogy 2016-ban már nyereséges legyen az MKB - fogalmazott Hetényi. Bankadó nélkül már most is csaknem nullszaldós a rossz minőségű hitelportfóliótól megtisztított szervezeti rész, és a költségcsökkentési lépéseknek köszönhetően profitábilissá tehető.

Még ő sem tudja, hogy ki lesz a vezérigazgató, és arról sincs információja, hogy mennyi ideig maradnak a szanálási biztosok - derül ki az interjúból.