Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Sberbank és a Summit keresetét is elutasította elsőfokon a Fővárosi Törvényszék, mindkét pénzügyi intézmény fellebbezett.

A Sberbank esetében a bíróság indoklása szerint nem voltak átláthatók a bank számára egyoldalú szerződésmódosítására lehetőséget adó feltételek, ezért az ügyfél nem tudhatta, hogy milyen tehernövekedéssel kell számolnia. A bank többször szubjektíven határozhatta meg az ügyfélre háruló törlesztő részlet emelkedését. A Sberbank a Fővárosi Törvényszék elutasító ítéletének kiegészítését, illetve hatályon kívül helyezését kérte, továbbá újra kérte, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab).

A Summit esetében a bíró az elsőfokú ítélet indoklásában kifejtette, hogy a pénzügyi intézmény által alkalmazott szerződéses feltételek nem feleltek meg mindegyik, a törvényben meghatározott elvnek. Kiemelte az egyértelmű megfogalmazás, a ténylegesség és az arányosság kritériumait. A Summit első helyen az elsőfokú ítélet módosítását, második helyen pedig annak hatályon kívül helyezését kérte. Mindkét esetben kérte továbbá, hogy a bíróság forduljon az Ab-hez, illetve kérjen előzetes döntéshozatalt az Európai Bíróságtól.

A bíróságnak másodfokon is arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

A Fővárosi Törvényszék eddig első fokon összesen 68 ítéletet hozott, ebből 65 felperesi keresetet utasítottak el teljesen, három esetben - az UCB Ingatlanhitel Zrt., a Magyar Cetelem Bank Zrt. és a K&H ügyében - részben helyt adtak annak.

A szeptember 29-én indult másodfokú eljárásokban eddig 19 ítélet született a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalásain, mindegyikben helyben hagyták az elsőfokú ítéletet, az Erste Bank esetében részlegesen.

Egy pénzintézet még az elsőfokú eljárásban visszalépett, három pert - az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank közös keresetét, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - felfüggesztettek azért, mert a bíró már elsőfokon az Ab-hez fordult. A másodfokon eljáró ítélőtábla négy bank esetében fordult az Ab-hez.