Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Médiatanács az FM1 Zrt. médiavállalkozás részére ma kézbesítette határozatait, amelyben 40 millió forintos mentőövet és szabályozott keretek között megvalósuló tartozásrendezést is kínál ahhoz, hogy a Neo FM továbbra is sugározhasson.

A Médiatanács közleményében jelezte, hogy végzése világossá teszi: a jelenlegi helyzetben jogállami keretek között nem méltányolható az üzleti vállalkozásként működő kereskedelmi rádió tulajdonosainak azon javaslata, miszerint tetemes - azaz több mint 750 milliós - kötelezettségük kétharmad részéről, 540 millió forint rendezésének időpontjáról és módjáról jelenleg nem kívánnának megállapodni.

A Médiatanács úgy ítéli meg, hogy az üzleti vállalkozásként működő kereskedelmi rádió tulajdonosainak szándékairól sokat elárul az a tény, hogy a horribilis kötelezettségből mindössze 46 millió forintnyi tartozást törlesztetnének. Eközben a Médiatanács döntése mintegy 40 millió forintos támogatással felérő késedelmikamat-elengedést tartalmaz a szerződésszegő rádió fennmaradásának biztosítása érdekében, amennyiben a Neo FM tulajdonosai a Médiatanács szabályozott tartozásrendezésre vonatkozó mentőcsomagját elfogadják.

A Médiatanács szerint a helyzet egyértelmű: a médiaszolgáltatási szerződésben foglaltakkal szemben a kereskedelmi rádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosai közel egy éve nem biztosítják a működés szerződéses feltételéül szabott 153 millió forint összegű bankgaranciát, és több mint fél éve egyáltalán nem fizetnek médiaszolgáltatási díjat.

A Médiatanács hétfőig várja, hogy a kereskedelmi rádió vezetése elfogadja a Médiatanács mentőcsomagjában foglalt feltételeket, amely a mintegy 40 millió forintos támogatás - vagyis a jelentős összegű tartozás teljes kamatmentességének biztosítása mellett - kedvező lejáratú törlesztést tartalmaz.

A Médiatanács az elmúlt év során hét alkalommal biztosított fizetési könnyítéseket a kereskedelmi rádió menedzsmentjének a rádió fennmaradása és a hallgatók érdekében. A szerződésben foglalt vállalásoknak mindemellett egy jogállamban eleget kell tenni.

Ha a kereskedelmi rádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosai visszautasítják a Médiatanács által felkínált mentőcsomagot, úgy ezt a testület nem tudja másként értelmezni, mint hogy a tulajdonosok üzleti érdekei azt kívánják, hogy tetemes adósságot hátrahagyva maguk készítsék elő a Neo FM bezárását.