Az anyavállalat európai szervezete által finanszírozott, már termelő beruházást az idén ősszel adják át. A fejlesztés eredményeként a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz Kft. székesfehérvári üzemének létszáma 500-zal emelkedett.
A Mondelez az új szendvicstermékeket az európai régióban kizárólag Magyarországon gyártja, nyugat-európai exportra. A termékeket Magyarországon a közeljövőben kezdik el forgalmazni a tervek szerint - közölte a cég az MTI kérdésére.
A társaság a székesfehérvári mellett Győrben is rendelkezik gyártóhellyel, ahol cukorkákat gyártanak. A két üzem és a kereskedelmi központ átlagos létszáma 2013-ban 192 volt.
A vállalat nettó árbevétele 2013-ban a közétett beszámoló szerint 35,431 milliárd forintra nőtt a 2012. évi 33,64 milliárd forintról. A társaság 2012-ben elért 279,48 millió forint adózott eredménye tavaly több mint az ötszörösére, közel 1,7 milliárd forintra nőtt. A cég az idén további növekedésre számít.
A Mondelez International, Inc. a világ piacvezető vállalata a csokoládé-, keksz-, cukorka- és italporgyártásban, és a világ második legnagyobb kávé- és rágógumi-forgalmazója. A világ több mint 100 országában van jelen, éves árbevétele meghaladja a 35 milliárd dollárt.