A taxis körökben egyre többet hallani azt a véleményt, hogy a javaslatcsomaggal egy új taxis vállalatnak akar zöld utat teremteni a fővárosi vezetés. A BKK szerint alaptalanok a félelmek és az egyeztetéseknek megfelelő változtatásokat nyújtanak majd be a Fővárosi Közgyűlésnek. Abban nincs vita a szakmában, hogy jelenleg túl sok a Budapesten dolgozó 6 ezer taxis, elég csak azt látni, hogy ennyi fuvarozóra mindössze 1500 droszt jut - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak, egy, a neve elhallgatását kérő szakmabeli.

Éppen ezért abban sincs vita a fuvarozók között, hogy új szabályokat kell alkotni, olyanokat, melyek csökkentik a taxisok számát. (Bécsben például 3500 fuvarozó dolgozik). A szabályozásáról 16 éve folynak a tárgyalások a mindenkori városvezetéssel, és úgy tűnt, a legutóbbi tárgyalások normális irányba haladnak. "Egészen a múlt hétig így volt, amikor a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elképesztő változásokat közölt: ilyen például, hogy megnövelték a taxiként használható autóktól elvárt minimális tengelytávot 2550 milliméterre, illetve a kötelező legkisebb hengerűrtartalmat is megemelték 1600 köbcentire. Amennyiben ezek a szabályok így maradnak, úgy a fővárosi taxik 70-80 százaléka megbukhat" - fogalmazott a forrásunk.

Egyeztettek, de minek

Sajnos így van - reagált lapunk megkeresésére Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke, aki elmondta, hogy a parlament egy tavalyi törvénye tette lehetővé az önkormányzatoknak, hogy a helyi taxiszolgáltatást szabályozzák. Ez alapján döntött úgy Budapest, hogy változtat a régóta érvényben lévő rendeleten, így februárban a szövetség megállapodott velük, hogy szakmai alapon, a szakmai szervezetekkel való tárgyalások után hoznak döntést - mondta Metál Zoltán. Egy ideig nem történt érdemi előrelépés, majd áprilisban a BKK összehívta a piaci szereplőket és bemutatták a koncepciójukat. "Ez a találkozó nagy örömünkre szolgált, mivel számos olyan javaslat volt a dokumentumban, amivel mi magunk is egyetértettünk." - hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki elmondta azt is, hogy egy hetük volt a reakcióik elküldésére, amit meg is tettek. Ezekre semmilyen visszajelzés nem érkezett, majd két hete kiderült, hogy a BKK-nak teljesen más elképzelései vannak, mint amit a taxis szervezeteknek bemutattak.

"Mi négy dologban akartunk egyezségre jutni: hatóságilag rögzített ár, létszámszabályozás, a drosztok rendezése és az ellenőrzés" - mondta lapunknak adott interjújában Farkas Zsolt, a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezetének (TGFSZ) elnöke. Hozzátette, hogy ezek közül semmiben sem sikerült megállapodni, így ha a BKK a jelenlegi tervei szerint fogadnák el a taxisrendeletet, úgy számításaik szerint a jelenlegi gépállomány 90 százaléka kihullana.

A Budapesti Közlekedési Központ több tucat tárgyaláson van túl a taxis szervezetekkel és tervei szerint ezek az egyeztetések a jövőben is folytatódni fognak - áll a BKK lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában. A Napi Gazdaság megkeresésére a szervezet Sajtókommunikációs Irodája azt írta, hogy a fentebb említett áprilisi tárgyaláson Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója ismertette a szabályzási koncepciót, és "lehetőséget biztosított arra, hogy a helyszínen szóban vagy később írásban az érintettek reagáljanak a szabályzási elemekre. A helyszínen több érdekképviseleti szervezet üdvözölte és elfogadta a szabályzási koncepciót, majd később írásban szinte minden egyes elemét elutasította."

A BKK szerint azért is van szükség a változtatásokra, mert a taxis érdekképviseleti szervek "folyamatosan ragaszkodtak" a 3-4 ezres létszámhoz, ám a Budapesti Közlekedési Központ szerint ennek korlátozása alkotmányellenes lenne, ezért Budapest "az indirekt szabályzásra, a járművekkel szemben támasztott minőségi követelmények meghatározására tett javaslatot".

Lesz-e fix, jelenleginél drágább ár?

Metál Zoltán szerint az egyik legfontosabb vitapont, hogy az általuk ismert rendelettervezet szerint mégsem lesz rögzített hatósági, csak az idáig is működő maximált ár, így továbbra is elfordulhat, hogy néhány társaság annyira alávág a fuvardíjaknak, ami a többiek ellehetetlenítését is okozhatja.

A BKK ezzel szemben állítja, hogy nem vetették el a hatóságilag rögzített ár lehetőségét, hanem a Fővárosi Közgyűlésre bízzák a döntést. Ennek megfelelően a benyújtott javaslatok szerint a képviselők választhatnak a 300 Ft (alap)/240 Ft (km)/60 Ft (perc) fix tarifa bevezetése és a 700 Ft fix indulási, 240 Ft (km)/60 Ft (perc) maximált tarifa között. A Központ szerint az előbbi megoldás áremelkedést okozna, míg az utóbbival a viszonylag rövid fuvarok gazdaságossá válnának és a piaci verseny is megmaradna. Szerintük a fix ár sem tudná teljes mértékben kizárni az árversenyt, hiszen "attól elég nehéz bárkit hatósági erővel megvédeni, hogy a számára gazdaságosnál olcsóbban végezzen fuvart, vagy akár végezzen bármilyen tevékenységet. A mai megélhetési problémák az igényekhez képest magas létszámból és a szabályozatlanságból fakadnak, ezen a rendelet tervezete segít." - írja a BKK.

Van, ahol sikerült az áttörés

A teljesítménynek és a köbcentinek semmi köze egymáshoz, ma már jóval kisebb köbcentivel is lehet nagyobb teljesítményt elérni - kommentálta az 1600-as előírást Metál Zoltán. Keményebben fogalmazott Farkas Zsolt, aki szerint arra a kérdésükre, hogy mit csináljon az a taxis, aki nemrég vásárolt 1600 köbcentisnél kisebb járművet, annyi volt a válasz a BKK részéről, hogy így jártak.

A BKK szerint ugyanakkor éppen az mutatja a tárgyalások sikerességét, hogy az egyeztetések során változott a taxis szabályzásról szóló közgyűlési rendelet tervezete, az érdekképviseletek kéréseinek megfelelően a gépkocsik motorjára vonatkozó előírásokat a hengerűrtartalom meghatározása helyett előbb 65 kW-ban, majd a tárgyalásokat követően 60 kW-ban kívánják meghatározni.

Árasították a problémákat

Az a baj, hogy a törvényhozók nem fogják fel, hogy a fővárosi taxisok nem tudják ezeket az összegeket kifizetni, nincs miből vállalni - mondta Metál Zoltán. Példaként említette, hogy ha a maximált árak maradnak, akkor mivel a taxiórák legalább fele alkalmatlan például az első ingyenes kilométer mérésére, ezért ezeket ki kellene cserélni - ennek ára 130-160 ezer forint lenne kocsinként. Ugyancsak komoly összeget, alsó hangon 250 ezer forint plusz áfát venne ki a taxisok zsebéből az egységes kinézet. "Ez egy diszkont ár, rosszabb esetben akár 300-400 ezer forintot is elkérhetnének az autó egyszínűre fóliázásáért" - jelentette ki a szövetségi elnök. A szövetség azt javasolta, hogy több európai város példáját követve ne az egész kocsi, hanem csak annak teteje legyen befóliázva. Ezt és egy egységes szabadjelző beszerelését a taxis érdekszövetségek vállalták, hiszen ezek összköltsége jóval alacsonyabb lenne. De a javaslat, úgy látszik, nem nyerte el a BKK tetszését - fogalmazott Metál.

Az Országos Taxis Szövetség azt is kifogásolja, hogy a BKK tervei szerint szabályozás bevezetésétől - a jelenlegi tervek szerint 2013. január elsejétől -  Euro 4-es környezetvédelmi besorolású motorokkal kell a taxiknak futniuk. "A jelenlegi gazdasági környezetben, úgy, hogy a főváros erre semmilyen forrást nem ad, ez a terv egyenlő lenne a járművek igen nagy részének a kitiltásával" - fogalmazott Metál Zoltán. Ezért is kérte a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete, hogy az Euro 4-es regula bevezetését csak 2015-től, míg az Euro 5-öst csak 2020-tól kérje a főváros, de ez a javaslatunk is süket fülekre talált - mondta Farkas Zsolt.

A BKK megkeresésünkre ugyanakkor azt válaszolta, hogy a főváros az amúgy is környezetterhelt belvárosi utak tehermentesítése miatt ragaszkodott a korábbi időponthoz, így az érdekképviseletek kérése ellenére sem változtattak a benyújtandó rendeleten.

2,3 milliárdos költség

Már csak az ilyen fejlesztések miatt is fontos lenne a (mostani átlagnál magasabb) fixált hatósági ár bevezetése: ha van bevétel, akkor a taxisok tudnak járulékot és egyéb kötelezettségeket fizetni, fejleszteni - mondta az Metál Zoltán, aki szerint a BKK által tervezett változtatások járulékos költsége meghaladja a 2,3 milliárd forintot. "Hogyan tudnánk megfelelni ezeknek a követelményeknek, ha évek óta úgy van a maximálva a fuvarozás díja, hogy a benzinár soha nem látott magasságokat ért el, így pedig a szakma nagy része az éhenhalás küszöbén van" - kérdezte Farkas Zsolt.

A Budapesti Közlekedési Központ szerint ugyanakkor nem igaz az az állítás, hogy a taxik többsége nem felelne meg az új szabályoknak, szerintük nem lesznek problémák az átállással. Ugyancsak kétségeiknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a tervezett változtatások 2,3 milliárdjába kerülnének a taxis társadalomnak, válaszukban "igencsak hihetetlennek tűnő" felvetésnek titulálták a számokat.

Tüntetéssorozat jön?

Nem akarok fenyegetni, de ha a szabályozás így marad, abból nagy botrány lesz - jelentette ki Metál Zoltán. A taxis szakszervezet jövő hét hétfőre hirdette meg az első megmozdulást a Hősök terére, mégpedig a "Budapesti Magántaxi - élt 30 évet (1982-2012)" névvel. Metál szerint bár a hétfői megmozdulásnak csak a figyelemfelkeltés a célja, amellyel nem akarnak a fővárosi közlekedésben gondot okozni, de amennyiben nem lesz megnyugtató vége az új rendelet elkészítésének, úgy további demonstrációk várhatóak. És hogy meddig tarthatnának a tüntetések a főváros útjain? "Ameddig változás nem lesz, de nem szeretnénk, hogy megint a taxisok legyenek valami nagyobb változásnak az elindítói" - hangzott a baljóslatú válasz Metál Zoltántól.