A korábbi évhez képest tavaly - elsősorban új nagyfogyasztók bekapcsolásának köszönhetően - 28 százalékkal növelte gázértékesítését a pécsi székhelyű DdGáz Rt. – mondta lapunknak a társaság közgyűlését követően Hasenauer András, a cég vezérigazgatója. A DdGáz tavaly a korábbi évhez képest 50 százalékkal növelte nettó árbevételét, amely megközelítette a 30 milliárd forintot, míg a nyereség megduplázódott, s 1,3 milliárd forint lett. A vezérigazgató közölte, a közgyűlésen 900 millió forint osztalék kifizetéséről határoztak. (Az ezer forint névértékű részvényekre fizetendő 148 forintos osztalék egyébként a cég hét évvel ezelőtti magánosítása óta először nagyobb, mint a banki kamatok hozama.) Idén tovább javíthatja a hatékonyságot, hogy fokozatosan felvásárolták, majd a közelmúltban beolvasztották a döntően kivitelezéssel foglalkozó Tenkesgáz Kft.-t. A társaság az elkövetkezendő időszakban jelentősen tovább javíthatja pozícióit, hiszen a térség több településén – Szekszárdon, Szentlőrincen, Dombóváron – új gázmotoros, elsősorban a helyi távfűtést kiszolgáló blokkok épülnek, s rövidesen elkezdődik a pécsi Pannonpower Rt. ugyancsak gázüzemű blokkjainak kivitelezése is. Az előzetes becslések szerint mindez évente átlagosan további 45-50 százalékkal növelheti a DdGáz eladásait.