BUX
39279

Megduplázza termelési kapacitását az autótükör-gyártó

Autótükör-gyártó csarnokot épít a világviszonylatban piacvezető német Flabeg Holding Mátészalkán. A hétmillió eurós, jelenlegi árfolyamon mintegy 1,9 milliárd forint költségből készülő ipari létesítmény alapkövét hétfőn helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város ipari parkjában.

MTI-Eco, 2011. augusztus 29. hétfő, 16:25

Nagy Tamás, a Flabeg mátészalkai leányvállalatának ügyvezető igazgatója az ünnepségen az MTI-nek elmondta: a 2012 első negyedévére elkészülő 3520 négyzetméter alapterületű üzem Európa legmodernebb külső autótükör-gyártó egysége lesz.

Az új beruházás mellett a német cég a meglévő mátészalkai üzemcsarnokában is fejlesztést hajt végre, 500 ezer eurós költséggel oda telepíti az általa szabadalmaztatott, legújabb technológiai eljárással készített, habosított szigeteléssel ellátott autó műszerfal-üveg gyártósorát.

A helyi cégvezető tájékoztatása szerint az új gyártócsarnokba 4 millió forint értékű gépsort telepítenek az év végétől és februárban szeretnék indítani a termelést.

A fejlesztéssel a jelenlegi mátészalkai termelői kapacitás megkétszereződik, évi 12 millió darab külső autótükör készül majd a szabolcsi városban.

Továbbá a tervezett új műszerfal-üveg gyártása mellett autótükör összeszereléssel és úgynevezett holttér-figyelő visszajelző rendszer beépítésével is bővül a termékskála.

A Flabeg cégcsoport 2000-ben települt Mátészalkára, előbb egy bérelt csarnokban kezdte meg az autótükör gyártását, majd 2001-ben saját üzemet épített, amely azonban 2009. szeptember 13-án egy tűz következtében teljesen megsemmisült, és újra egy bérelt helyiségben kényszerült folytatni a termelést.

A tűzvész előtti évben, 2008-ban 12 millió darab autótükröt gyártottak Mátészalkán, valamint 2 millió darab műszerfalat, a termelési érték meghaladta a 19 millió eurós összeget.

A Flabeg 250 munkavállalónak biztosít megélhetést a térségben, ahol 12 százalékos a munkanélküliségi ráta. A létszámot a technológiai korszerűsítések mellett a jövőben is tartani szeretnék, sőt növelésében bíznak.

Terveik között szerepel egy újabb 2000 négyzetméteres csarnok építése 2013. végéig, ahol az autótükör alapanyagát állítanák elő, kiváltva a jelenlegi németországi beszállítást.

A Flabeg Holding, amelyet 1882-ben egy üveghuta létesítésével a németországi Furth im Wald-ban alapítottak, jelenleg három kontinens kilenc országában 13 gyártóbázist működtet.

A cégcsoport árbevétele mintegy 183 millió euró volt az elmúlt évben.