Hároméves befektetési időszak után sikeresen kilépett az egyik legnagyobb hazai raklapgyártó vállalkozásból az SZTA. A Baracsi-Paletta 97. Kft.-t 1997-ben alapították és a szervezet közleménye szerint a befektetésnek köszönhetően megerősítette piaci pozícióját, valamint tovább tudta növelni exporttermelését, elsősorban osztrák, svájci és német megrendelői felé.

Az alapítók most a tervezettnél korábbi időpontban és magasabb hozam mellett vásárolták vissza az SZTA üzletrészét.

Az alap összesen mintegy 90 cégbe fektetett be közel 13 milliárd forintot, a Baracsi-Paletta lezárásával pedig már húszra növelte kilépései számát. Az esetek kétharmadában legalább az elvárt hozam szintjén valósult meg a kivásárlás, és a további cégeknél is reális az esély a kihelyezett forrás minél nagyobb arányú (akár teljes) visszatérülésére is - kommentált Csuhaj V. Imre, az uniós pénzt kezelő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.