Váratlanul sok ajánlat érkezett a Mal Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. felszámolási pályázatára - értesült a Napi.hu.

A 2010 októberi vörösiszap katasztrófa után súlyos válságba került céget és vagyonelemeit 17 milliárd forintos nettó áron hírdette meg a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.

Az ajkai timföldgyár felszámolását még 2013. február 27-én rendelte el a Veszprémi Törvényszék. A cég irányítását állami vagyonfelügyelő vette át. A kormány 2012-ben stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a céget, a törvény alapján a 100 százalékos állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. képviselője látja el a vagyonfelügyeletet, biztosítva a termelés folyamatosságát is.

Egymillió köbméter zagy folyt szét

A Mal Zrt. tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár Kolontár és Ajka között létesített, 400-szor 600 méteres vörösiszap-tárolójának gátja 2010. október 4-én szakadt át. A kiömlő, több mint egymillió köbméter zagy elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. Az erősen lúgos, maró hatású ipari hulladék körülbelül 40 négyzetkilométeren terült szét, komoly gazdasági és ökológiai károkat okozva a Devecseri kistérségben.

Lapunk információi szerint a hétfő délben zárult pályázat kiírását tucatnyi érdeklődő vásárolta meg, végül nyolc jelentkező nyújtott be ajánlatot. Közülük egy sem akarja teljes egészében megvenni az egész vállalatcsoportot és eszközeit. Hét vevőjelölt kisebb-nagyobb üzletrészeket vásárolna, egy viszont a cég jelentősnek minősíthető részét venné meg - mondta  Szegőné Kemerle Judit a felszámolóbiztos a Napi.hu kérdésére. A pályázók közül kettő külföldi cég volt, a többi magyar érdekeltségű vállalkozás.

Értesüléseink szerint a Mal iránt jelentős nyugat-európai aluminiumipari cégek is érdeklődtek, ám végül nem adtak be árajánlatot. A pályázati kiírás szerint a Mal eszközeit - a külső vörösiszap tározón található vörösiszap kivételével - egyben akarják értékesíteni, de lehetőség van ezek megbontására is. A pályázati szakaszban jelentős érdeklődés mutatkozott a hatalmas mennyiségű vörösiszap megvételére is - ám ez most nem került értékesítésre. A felszámoló kérdésünkre elmondta, hogy a pályázatok értékelése két héten belül befejeződik, ezt követően válnak nyilvánossá a részletek.

Az ajkai fióktelep meghirdetett vagyonelemei és üzletrészei
Vagyonelemek megnevezéseNettó vételár (ezer forint)Bánatpénz (ezer forint)
I/1 A timföldgyár termelő üzemeinek eszközei Halimba III: "bányaüzemmel"6 000 00080 000
I/2 Alumínium ötvözetgyártó üzem300 0009200
I/3 MALnegro d.o.1 50075
I/4 MAL Product SRL30 000900
I/5 MAL Deutschland GmbH6000300
I/6 MTMG Logisztikai Ztr.6000300
I/7 Rudnici Boksita Jajce d.d.150 0004500
Forrás: Cégközlöny