A megállapodás részeként üzembe helyezték az üzletlánc első nyilvános elektromos töltőállomását a metró újpesti végállomásánál lévő Príma üzlet parkolójában, az e-kutat ingyen használhatják az elektromos járművel érkező vásárlók.

Az élelmiszerlánc tervei szerint 2018 végéig mintegy 50 üzletüknél helyeznek majd üzembe e-töltőállomásokat. Lázár Vilmos az átadáskor hangsúlyozta, kiemelten fontosnak tartják a környezetbarát megoldásokat, a zöld fejlesztéseket.

A CBA elnöke elmondta, folyamatosan keresik a megoldásokat, hogy minél kisebb környezetterheléssel tudják végezni tevékenységüket, példaként említette a Príma üzletek energiatakarékos világítását, illetve a hulladékhasznosítást. A későbbiekben szeretnék tovább bővíteni a zöld árammal működő üzletek számát - tette hozzá.

A szerdán üzembe helyezett elektromos töltőállomás telepítése közös beruházás, a költségeket közösen viselte a két cég. A fali kivitelű töltő két Typ2-es (kétszer 22 kilowattos) csatlakozási lehetőséggel egyszerre két jármű töltésére alkalmas.