BUX
39279

Megnyerte a pert a Tesco ellen az egyik kirúgott munkatárs

Első fokon pert nyert a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon egy áruházvezető a Tesco Globál Áruházak Zrt. ellen, mivel a bírák szerint jogellenesen bocsátották el tavaly a lánctól a középvezetői szint drasztikus leépítése során – tudta meg a Magyar Idők.

K. Kiss Gergely, 2017. február 8. szerda, 08:07

A Tesco egyik fővárosi egységéből elküldött áruházi igazgató 2000 óta állt alkalmazásban a multivállalatnál teljes munkaidőben, emellett a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének érdekképviseleti tisztségviselőjeként is működött.

Tavaly jelentős, mintegy félezer dolgozót érintő átszervezést hajtottak végre a cégnél, ennek során megszüntették az alperes munkakörét is - emlékeztet a lap. A Tesco akkoriban azt közölte, hogy mindenkinek ajánlanak fel új pozíciót, senki nem kerül az utcára az egyébként is munkaerőhiánnyal küzdő vállalattól. Ehhez képest úgy bocsátották el a bírósághoz forduló dolgozót, hogy munkaviszonyának megszüntetéséhez a szakszervezet sem járult hozzá, holott ennek szükségességét a munka törvénykönyve írja elő.

Az intézkedés a szakszervezet helyi csoportjának a működését is ellehetetlenítette, ezért valószínű, hogy a dolgozó elbocsátása és a felperes érdekvédelmi szerepvállalása között összefüggés volt - áll a peranyagban. A Tescót kötelezték arra, hogy vegye vissza a vezetőt, illetve fizesse meg számára az eddig elmaradt munkabért is.

A kiskereskedelemben a legnagyobb foglalkoztatóként jegyzett Tesco 2015-ös mérlege szerint öt év alatt 4500 fővel csökkentette dolgozói állományát.