Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Azt nem jelezte egyik érintett önkormányzat sem, hogy ne tudna, vagy ne akarna fizetni, azonban többen szeretnék elérni, hogy apporttal, illetve részletfizetéssel is teljesíthessenek.

A 21 balatoni önkormányzat 2008-ban vált a Bahart 100 százalékos tulajdonosává, amikor bizonyos feltételek mellett ingyenes vagyonjuttatással kapták meg az államtól a cég 49 százalékos tulajdoni hányadát a már korábban megkapott 51 százalékos részesedésük mellé. Az állam úgy kívánta megoldani a cég versenyképessé tételét és tőkésítését, hogy a vagyonjuttatásért cserébe kötelezte a településeket, hogy rövid időn belül mintegy 580 millió forintos tőkeemelést hajtsanak végre, továbbá 2012. október végéig 1,424 milliárd forintos tőkejuttatásban részesítsék a hajózási társaságot.  Az érintett önkormányzatok kérésükre öt év haladékot kaptak a tulajdoni hányaduk arányában fizetendő tőkeemelésre, ami 2017 októberében jár le.

A fizetési kötelezettség miatt az elmúlt években több önkormányzat is szabadulni igyekezett a hajózási részvényei zömétől, amit a tulajdonosok csak egymás között adhattak-vehettek. Siófok lelkes felvásárló volt, így a kezdeti 20 százalékos tulajdoni hányada  mára közel 44 százalékra nőtt. A város a közelmúltban elfogadott idei költségvetésében már számol a rá háruló több mint 770 millió forintos tőkeemelési kötelezettséggel.

A szindikátusi szerződés 2020-ig biztosítja az elővásárlási jogot a tulajdonos önkormányzatoknak, akkortól viszont már semmilyen szerződés nem szabályozza a részvények forgalmát, a hajózási tevékenység fenntartásának kötelezettsége pedig időközben lejárt.

A balatoni fejlesztésekről szóló, tavaly decemberben megjelent kormányhatározat szerint a Bahart több mint 10 milliárd forintos fejlesztési forráshoz juthat. A cégre a kormány kiemelt figyelmet szán, ezért átvizsgáltatta.

Kollár József, a társaság vezérigazgatója nem kívánt nyilatkozni a tulajdonosi kör tőkeemeléssel kapcsolatos tárgyalásairól. Arról azonban beszámolt, hogy a 4 milliárd forintos törzstőkéjű, közfeladatokat is ellátó társaság tavaly 2,6 milliárd forintos bevételt ért el, 10 százalékkal emelve a forgalmát. Adózás előtti eredménye 135 millió forint lett, egy év alatt több mint 15 százalékkal növekedett.

2017-re további növekedést terveznek a bevétel és az eredmény tekintetében. Az elmúlt években folyamatosan javultak a főbb üzletágak - a hajózás, kompközlekedés, vitorláskikötők üzemeltetése - forgalmi mutatói, egyre több forrás jutott fejlesztésre.

Elmondása szerint a tulajdonos önkormányzatok önmérsékletet tanúsítottak az osztalék kivételekor, mivel a társaság felzárkóztatása és versenyképessé tétele elsődleges cél. A társaság a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban nagymértékű állami és uniós forrásokra számíthat, fejlesztheti kikötőit, hajóflottáját, és megvalósíthatja a második balatoni kompjáratot Fonyód és Badacsony között - írja az MTI.