A budapesti postás több ezer levelet rejtett el, amelyek közt volt minden: magánlevelek, számlák, bankszámlakivonatok,  fontos és bizalmas iratok. A címzettek szintén harmadik kerületiek, de a lakótelep másik felén laknak - számolt be a lap.

A ház gondnoka szerint hónapokkal ezelőtt is voltak gazdátlan leveleket a tárolóban. Szólt a fiúnak, hogy vigye el onnan azokat: akkor nyom nélkül eltűntek a borítékok. Most azonban még a korábbinál is sokkal nagyobb mennyiség volt eltárolva.

A Magyar Posta nem reagált a hírre.

"Ha a levelek között határidős számlák is voltak, amiket a címzett nem tudott befizetni, emiatt bizonyíthatóan kára származott, akkor a Magyar Postának kell viselnie a felelősséget még akkor is, ha nem a cég, hanem dolgozója hibázott" - vélte Kamarás Péter jogi tanácsadó.

Októberben Kőszegről érkeztek panaszok, ahol többen a közműszolgáltatók, állami hivatalok, önkormányzatok, egyéb szervek leveleit egyáltalán nem vagy csak jelentős késéssel kapják meg - miközben a késedelmi kamatot, az elveszett számla pótlását, csekkszerzést és az ezzel eltöltött időt senki nem térítette meg. Eközben egy komplett társasháznak küldött levélköteget egyben találtak meg egy ház előtti padon, egy másik esetben pedig a Gyöngyös-patakba szórták a leveleket. Az állami cég akkor tagadott - írta a 168ora.hu.

A probléma gyökerét a munkaerőhiányban látják: a gyenge fizetés, a megbecsülés hiánya, a vezetők irreális elvárásai miatt kevesen maradnak hosszú távon a postán, helyettük képzetlen, alkalmi munkások érkeznek.