BUX
39359

Mégsem lesznek új metrószerelvények?

Nem adta ki a típusengedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a Budapesti Közlekedési Zrt. megrendelésére gyártott, a budapesti M2 metróvonalra készült Alstrom metrószerelvényekre - közölte a hatóság.

Diószegi József, 2010. július 30. péntek, 15:15

A kérelem elutasításának főbb indokai: az eljárás során nem bizonyosodott be, hogy az alkalmazott fékrendszer megfelel a vonatkozó jogszabályban előírtaknak, illetve nem sikerült kellően bizonyítani, hogy a fékrendszer legalább olyan biztonsági szintet képvisel, mint a jogszabályi előírások szerint kialakított fékberendezések. Emellet a járművön alkalmazott műszaki megoldás nem zárja ki egyértelműen a jármű akaratlan indíthatóságát. Továbbá az utólagosan elrendelt, és a jármű hibamentes üzemét bizonyítani hivatott tartampróbán feltárt hibák a járműre telepített különféle vezérlőszoftverek további módosítását és validációját igénylik. Az elsőfokú hatósági döntés nem jogerős, ellene a közlést követő naptól számított 15 napon belül fellebbezést lehet előterjeszteni.A fővárosi közgyűlés július végéig adott haladékota francia Alstom cégnek arra, hogy beszerezze az emíltett engedélyt, s az önkormányzat kilátásba jelezte, hogy ennek hiányában felbontják a szerződést. A főváros egyébként már 30 milliárd forintot, vagyis az összeg felét előlegként kifizette a gyártónak. Egyebek között az is kérdés, hogy amennyiben a határozat jogerőre emelkedik, (bár vélhetően megtámadják az elsőfokú döntést) ezt az összeget mikénet szerezheti vissza a főváros, mint ahogyan az is kérdés, hogy mikor lesznek új metró szerelvényke az M2-es, illetve az épülő M4-es vonalán, hisz oda is ilyen szerelvényeket rendelt meg Budapest.