BUX
38228

Megvan, ki bírálta el a trafikpályázatokat - itt a lista

Közzétette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hogy kik voltak, akik elbírálták a trafikpályázatokat, illetve a pályázati értékelő lapokat és a települési értékelési jegyzőkönyveket is ki fogják adni. Az ügyben Molnár Csaba DK-s képviselő nyert pert a tárca ellen.

Napi.hu, 2014. június 24. kedd, 20:58

"A Fővárosi Ítélőtábla által jogerősen helybenhagyott elsőfokú ítélet alapján a minisztérium az előírt határidőn belül, 2014. június 24-én postai úton elküldött levelében tájékoztatta Dr. Molnár Csaba felperest a dohánykoncessziós pályázatok elbírálásában 2013. május 13. napjáig részt vett valamennyi bíráló bizottsági tag nevéről." - olvasható az NFM közleményében, majd hozzáteszik, hogy a bíróság nem fogadta el a bizottsági tagok nevének titokban tartása mellett a befolyásolástól mentes munka érdekében érvelő tárcaálláspontot.

A minisztérium az elsőfokú ítéletben foglaltak értelmében ugyancsak kiadja a 2013. május 13. napjáig bezárólag benyújtott és elbírált pályázatok értékeléséről szóló egyes pályázati értékelő lapokat és a települési értékelési jegyzőkönyveket. Mint írják, ennek érdekében a minisztérium már megkezdte a mintegy 15 ezer darab pályázathoz kapcsolódó dokumentumok másolásához szükséges munka előkészítését.

Ugyanakkor - tekintettel a rendkívüli mennyiségű iratra - arra kérik a Fővárosi Törvényszéket, hogy 15 nappal hosszabbítsák meg az eredetileg holnapután, azaz január 26-án lejáró határidőt.

A Bíráló Bizottságban az egyes minisztériumok részéről az alábbi személyek vettek részt:
Bagoly Andrea, dr. Bitay Márton, dr. Czipa Balázs, Gulyás Andrea, Hernádi Ádám, Kohut Balázs, László András, dr. Lenner Áron Márk, dr. Mészáros Karina, dr. Mihalovics Péter, dr. Orbán Krisztina, Pindroch Szilárd.