Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Februárban vásárolt meg egy ásványvizes céget Felcsút polgármestere, a társaság gyorsan vissza is került - igaz, egyelőre egy szerény tétellel - a MÁV beszállítói körébe - értesült a Napi.hu.

A MÁV dolgozói számára az úgynevezett védőitalokat jelenleg főként az Immofix Kft. nevű nagykereskedő cég szállítja. A vállalkozás nyerte meg ugyanis a MÁV 2014-ben ásványvizek szállítására kiírt közbeszerzését, egy plusz egy évre összesen nettó 403 millió forint keretösszegben, továbbá a tea és édesítőszereinek szállítását nettó 87 millió forintért. A mennyiség szükség szerint, de legfeljebb a keretösszeg erejéig hívható le. A szerződés jelenleg is hatályos, alapvetően ez biztosítja a MÁV-csoport ellátását - közölte lapunkkal a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.

A vasúttársaság honlapján közzétett szerződések adataiból kiderül, hogy az Immofix 2010 óta szállít a MÁV-nak védőitalokat. A cég az albertirsai telephelyű Aquarius-Aqua Kft. Aqualife nevű ásványvizét szállítja. A MÁV-nak az elmúlt közel tíz évben több szállítója is volt, köztük - 2008-tól közel két évig - az azóta felszámolás alá került ásványvízgyártó, a bicskei Vivien Zrt. is.

Szerződésszegés történt a MÁV szerint

A Napi.hu információi szerint a közelmúltban ismét vásárolt a MÁV Vivien-vizeket. Kérdésünkre a vasúttársaság azt közölte, hogy a legutóbbi, júniusi hőségriadó során "a palackozói kapacitásban keletkezett műszaki akadályok miatt a beszállítónak utánpótlási nehézségei adódtak. Annak érdekében, hogy a munkavállalók és az utasok folyamatos védőital-ellátása biztosított legyen, rendkívüli beszerzéssel pótoltuk a késedelmes teljesítéssel kiesett mennyiséget. A szállítási probléma azóta rendeződni látszik, a szerződésszegéssel kapcsolatban azonban a szállítóval egyeztetések folynak, amelyek kihatással lehetnek a szerződés időtartamára is" - írta válaszában a MÁV.

Nem hivatalos információink szerint az albertirsai ásványvízgyártó az előzetesen rendelt és ütemezett mennyiséget szállította, az ettől eltérő, azonnali rendelés okozott gondot. Úgy tudjuk, hasonlóra máskor is volt példa, illetve kaptak olyan jelzéseket, amelyek szerint valójában nem szívesen látják őket a beszállítók között.

Az Immofix szerződése jelenleg is él, mindig a jogszabályok szerint jártunk el, s járunk el ezután is - mondta a Napi.hu-nak Botlik Ildikó, a nagykereskedő cég ügyvezető-tulajdonosa, aki elismerte, hogy azonnal nem tudták teljesíteni a hőségriadó miatti plusz rendelést, azt egy napos késéssel szállították.

A MÁV a várható hőségriadóra való felkészülés során indított rendkívüli beszerzést mintegy 2 millió forint értékben, három ajánlattevő részvételével. Ezen a legalacsonyabb összegű ajánlatot a Vivienvíz Kft. adta. A pályázat során kiemelt szempont volt a kedvező ásványi anyag tartalom, valamint a rendkívüli sürgősséggel történő azonnali (másnapi) szállítás - tudtuk meg a MÁV-tól. A Vivienvíz a Vivien és Santa Aqua márkájú ásványvizeit szállította a vasúttársaságnak.

A felcsúti polgármester új vállalkozása a Vivienvíz

A 2015 februárjában bejegyzett Vivienvíz Kft. tulajdonosa a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és milliárdos vállalkozó Búzakalász 66 Kft.-je - derül ki a Céginfo.hu adataiból. Mészáros új cégét a 2013 novemberében felszámolás alá került bicskei Vivien Zrt. infrastruktúrájára alapította. A felszámolás alatt megvette az ásványvízgyár háromhektáros területét a két kúttal (ezek neve Vivien és Santa Aqua), gépekkel és névhasználati joggal együtt. A HVG értesülései szerint a vagyonelemeket összesen 190 millió forintos irányáron hirdette eladásra a Vivien Zrt. felszámolója, aki a tényleges eladási árat nem közölte a lappal.

A cégadatok szerint a Vivien Zrt.-ben 49,92 százalékos tulajdonos volt közvetve a Magyar Építő Zrt., az a társaság, amely tavaly év végén került az elmúlt néhány évben nagyra nőtt építőipari cégcsoporthoz, az "új Közgépként" is emlegetett Duna Aszfalthoz. A cégcsoporthoz tartozó Körösaszfalt Zrt. lett a Magyar Építő tulajdonosa; a Körösaszfalt vezérigazgatója és a Magyar Építő igazgatósági tagja Pálffy Balázs, aki információink szerint Mészáros Lőrinc vőjelöltje.
A MÁV védőital beszerzései
Szerződés hatályaSzerződés tárgyaNyertes szállító
Szerződéses ár (nettó, millió Ft)
2014. június - 2016. júniusÁsványvízImmofix Kft.403

Tea és ízesítőiImmofix Kft.87
2012. június - 2014. júniusÁsványvízMiskolci Likőrgyár Kft.223,9

Ásványvíz és teaImmofix Kft.168,9
2010. június - 2011. decemberÁsványvízCorum Kereskedőház Kft.175,1

Ásványvíz és teaImmofix Kft.130,2
2008. március - 2010. januárÁsványvízVivien Zrt.117,8

Ásványvíz és teaGlorex-Trade Kft.261,9
2006. április - 2008. áprilisÁsványvíz és teaBudmárk Kft.168,2
Forrás: mav.hu

A MÁV tájékoztatása szerint mindegyik ásványvízzel kapcsolatban elvárás, hogy jó minőségű, megfelelő ásványi anyag tartalmú, megfelelő engedélyekkel rendelkező legyen. Hozzátették továbbá, hogy a vizeket a nagyobb kereskedelmi láncok - különböző fantázianeveken - nagy mennyiségben forgalmazzák. (Az Aquarius-Aqua például a Tesco beszállítója is.) A szállítmányokból szúrópróbaszerűen mintákat vesznek.