BUX
38065

Mi lesz a vízparti lakóparkokkal? (friss)

Megnehezíti a főváros III. kerületében, a Római-parton az utóbbi években felépült lakókertek tulajdonosainak életét a Duna magas vízszintje.

NAPI Online, 2006. április 4. kedd, 08:05

Lapunk körkérdésére a beruházó társaságoknál elmondták: egyrészt még a vásárlás előtt tájékoztatták az érdeklődőket a lehetséges problémáról, másrészt a házakat már úgy építették meg, hogy a 2002-es rekordárvíznél valamivel nagyobb, jellemzően 9 méteres szint mellett a lakásokat még nem önti el a Duna.

A Nánási út elején fekvő Római Wellness Otthon Üdülőparkban még a múlt héten kipakoltak a közös tárolókból és a mélygarázsokat sem használják már. Ezeket a felszín alatti helyiségeket, illetve magát a területet is az üzemeltető homokzsákokkal vette körbe, s bár a buzgárok miatt a víz így is bejutott a telekre, az épületekre a magas alapok miatt nem jelent veszélyt. A beruházás első ütemében egyébként négy épületben összesen 80 üdülőt alakítottak ki, amelyek - egyet leszámítva - mostanra elkeltek, a második szakaszban épülő 130 apartmanból pedig már 70 gazdára talált. (A még vevőre váró ingatlanok négyzetméterára 385-590 ezer forint között van.)

A szintén a Nánási út Duna felőli oldalán fekvő Nánási Lakókertben a legrosszabb a helyzet. Az összesen 14 apartmant magában foglaló két épület most készült el, még a használatba vételi engedélyt sem adták ki az ingatlanokra, így a beruházó sem fordított különösebb figyelmet a terület megvédésére. A házak között áll a víz, ám a magas alapoknak köszönhetően a lakóingatlanok nincsenek veszélyben. Az apartmanokból egyébként eddig hármat adtak el, a még gazdára várókat 15,6-23,8 millió forintért lehet megvásárolni. A legjobban a Platán-Liget Lakókert áll: a négy házból, összesen 323 lakásból (ezek túlnyomó többségét mostanra értékesítették) álló együttes a Nánási út másik oldalán helyezkedik el, így a magas vízszint közvetlenül nem veszélyezteti. A lakóknak azonban közvetve így is kellemetlenséggel jár az árvíz, a környéken lévő utakat ugyanis lezárták.