A kormány elfogadta Balogh Zoltán humánügyi miniszter előterjesztését arról, hogy az Omninvest oltóanyaggyártó és a kormány alakítson közös vállalatot az oltások gyártására - állítja a Népszabadság. A céget, amely 1995 óta gyártja az influenza elleni vakcinát, még az Antall- és Boross-kormány fogadta el az állam fő partnerének az oltóanyag-ellátásban. A vállalat neve akkor égett be a köztudatba, amikor a Gyurcsány-kormány 2006-ban testre szabott pályázattal kétmilliárd forintot juttatott neki a madárinfluenza elleni szer gyártására, abban a reményben, hogy az oltóanyagot eladhatja külföldre, például a Közel-Keletre. Cserébe bevétel 14 százaléka illette volna az államot. Az így szerzett bevétel azonban nem érte el a befektetés tíz százalékát sem.

A hatalomra került Fidesz-kormány a cég offshore tulajdonosi háttere miatt vizsgálatot indított az Omninvest ellen, aminek az lett a vége, hogy a vállalat a jogi procedúra elkerülése érdekében kamatostul visszafizette a kétmilliárd forintot. Eközben lerázandó az offshore-vádakat egy romániai bejegyzésű vállalat kezébe került a cég. A Népszabadság úgy tudja, hogy az Omninvest 2011 végén megkereste a szaktárcát azzal, hogy segítség nélkül nem tudja garantálni az oltóanyag-ellátást. Tavaly a vakcinák előállításához már állami előlegre volt szükségük - 1,3 milliárd forintot kaptak. A minisztérium a megoldási lehetőségek között felvetette egy önálló állami oltóanyaggyártó létrehozását, de az három-négymilliárd forintba került volna, ezért vitték a kormány elé a közös vállalkozás létrehozásának javaslatát.