Miből él Magyarország legkedveltebb zenekara?

Jól teljesítenek a Tankcsapda tagjaihoz köthető vállalkozások. A zenekar támogatója a Mol, a Soproni, az MTVA és az Opel. Sikeresen szerepeltek az NKA pályázatain, s az egyik taghoz köthető vállalkozás EU-pályázaton is nyert - derül ki a Napi.hu gyűjtéséből.
Napi.hu, 2016. január 22. péntek, 07:08

Napjaink legsikeresebb magyarországi rockegyüttese a folyamatosan koncertező és az elmúlt években a legtöbb lemezt értékesítő Tankcsapda - e sikereket jól mutatják a zenekar tagjaihoz köthető vállalkozások pénzügyi adatai is. A nagyrészt a zenéléshez kapcsolódó vállalkozások - akad köztük szórakozóhely, hangszerüzlet, ruházati bolt is - többsége évek óta eredményesen működik.

Az 1989-ben Debrecenben alapított együttes felállása az elmúlt évtizedekben többször változott, az egyetlen állandó tag, az alapító frontember (énekes, szövegíró, gitáros) Lukács László. Ő és a Tankcsapdában 2000 óta doboló, a menedzsment feladatokat is koordináló Fejes Tamás hozta létre 2012 februárjában, 500 ezer forint jegyzett tőkével a Tankcsapda Music (TM) Kft.-t, amely a zenekar fő cége, előadó-művészettel, lemezkiadással, netes kereskedelemmel, ruházati cikkek kereskedelmével és ingatlan bérbeadással, üzemeltetéssel foglalkozik.

A Céginfo.hu adatai szerint a TM Kft. 2014-es mérlegfőösszege (vagyona) 142,9 millió forint volt; az évet 12,6 millió forint adózott eredménnyel zárta. A nettó árbevétele - az előző évinél 25 millióval kevesebb - 170,6 millió forint, amit még 4,6 millió forint egyéb és rendkívüli bevétel egészített ki.

Tankcsapda Music Kft.-adatok (M Ft)
2012 (febr. 17-től)20132014
Nettó árbevétel107,5195,7170,7
Üzemi eredmény9,134,913,2
Adózott eredmény8,031,512,6
Mérleg sz. eredmény8,026,512,6
Kötelezettségek66,9113,592,5
Saját tőke8,535,047,6
Követelések64,6106,683,7
Forrás: Céginfo.hu, E-beszámoló

A társaság 2014-ben nem fizetett osztalékot a tulajdonosoknak (a nyereséget az eredménytartalékba helyezték), szemben 2013-mal, amikor 31,5 milliós adózott eredménnyel zárták az évet, s az eredményből 5 millió forint osztalék kifizetését hagyták jóvá. Ez a tulajdonrészek arányában így alakult: Lukács 3,5 millió, Fejes egymillió és Sidlovics Gábor félmillió forint. A gitáros Sidlovics 2012-ben egy tagcserét követően csatlakozott a Tankcsapdához, ő 2013 decembere óta egy Lukáccsal közös tulajdonú üzletrésszel kisebbségi tulajdonos a TM-ben (Lukács befolyása a cégben 70 százalékos).

A TM jelenleg 3 főt foglalkoztat. A 2014-es beszámoló kiegészítő melléklete szerint az átlagos statisztikai létszám az évben 5 fő volt, a bérekre 6 millió forintot költöttek.

Tizenkétmilliós osztalék a bt.-nél

Osztalékot 2014-ben Lukács László és Fejes Tamás közös cége, a Volufe Bt. fizetett: 12 millió forintot (Lukácsnak 7,3 milliót, Fejesnek 4,7 milliót). Az előadó-művészettel foglalkozó bt. beltagja Lukács, a kültagja Fejes. A bt. 2013-ban is sikeresen működött, 9,3 millió osztalékot fizetett: a bel- és kültagnak 5,7 millió, illetve 3,6 millió forint kifizetését hagyták jóvá a taggyűlési dokumentumok szerint.

Volufe Bt.-adatok (millió Ft)
201220132014
Nettó árbevétel016,514,7
Adózott eredmény0,0911,513,9
Mérleg sz. eredmény0,092,21,9
Osztalék-9,3
12,0
Forrás: Céginfo.hu, E-beszámoló

A zenekar korábbi, Tankcsapda Kft. néven működő vállalkozását 2000-ben alapították, a cég nevét tavaly augusztusban változtatták Rock Music Shop Kft.-re. A vállalkozás debreceni székhelyén 2015. október végén nyílt meg a Rock Music Shop nevű üzlet, amely nem csak a Tankcsapda "márkaboltjaként" üzemel, hanem más magyar és külföldi rockzenekarok termékeit (póló, sapka, bögre, napszemüveg, kiegészítők) forgalmazza, internetes rendeléssel, kiszállítással is. A cég 26-26 százalékos tulajdonosa Lukács és Fejes, a fennmaradó részben pedig Makovinyi Gábor.

A tavaly átalakított társaságnak 2014-ben nem volt árbevétele (egyéb bevétele 9 millió forint volt), az évet 4,8 milliós veszteséggel zárta. (A vállalkozásnak 2010-ben és 2011-ben még 100-100 millió forint körüli éves forgalma volt, s nyereségesen működött - 2012 óta, amikor megalapították az új Tankcsapda-céget, a Tankcsapda Music Kft.-t, veszteségesen működik.

A Tankcsapda honlapján közölt összesített adatok szerint a zenekar az "Urai vagyunk" 2015-ös turné keretében 16 ország 86 városában 99 koncertet adott - az Egyesült Államoktól Máltán át Romániáig.

Jelenleg a legtöbb működő vállalkozásban (nyolcban) Fejes Tamás érdekelt, a már említett három cég mellett másodmagával tulajdonos a hangszerek kis- és nagykereskedelmével foglalkozó Fejes-Ker Kft.-ben és tavaly óta az "egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet" folytató Elixír Arzenál Kft.-ben (az utóbbi társaság korábbi neve Hangszerarzenál Kft.). A hangszerüzletet is működtető, 6 dolgozót foglalkoztató Fejes-Ker 2013-ban 234 millió, 2014-ben 256 millió forint nettó árbevétel mellett 16 milliós, illetve 14 milliós mérleg szerinti eredményt ért el. Jelentős a társaság kötelezettségállománya, ennek összege 2014 végén 270 millió forintra rúgott. Az egy főt foglalkoztató Elixír Arzenál 2013-ban 23 millió, 2014-ben közel 26 millió forint nettó árbevétel ért el, s 2 milliós, illetve nullszaldó körüli eredményt könyvelhetett el.

Sikeres EU-s pályázatok

Fejes Tamás szintén másodmagával tulajdonosa a debreceni Roncsbár nevű zenés szórakozóhelyet működtető Romkocsma Kft.-nek. A 2011 szeptemberében alapított és jelenleg 17 munkavállalót foglalkoztató cég sikeresen működik: 2013-ban 191 milliós, 2014-ben 198 milliós forgalmat bonyolított, s mintegy 7 milliós, illetve 9 milliós mérleg szerinti eredménnyel zárta az évet; osztalékot nem fizetettek a tulajdonosoknak. A belvárosi szórakozóhely kialakításához a cég 2012 februárjában uniós támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) keretében a mikrovállalkozások fejlesztésére kiírt pályázaton: 4 millió forintot, a támogatás aránya a fejlesztés nagyságához viszonyítva 31 százalékos. A palyazat.gov.hu adatai szerint a támogatást egy összegben 2012 szeptemberében kifizették a Romkocsma Kft.-nek.

Fejes Tamás három társával együtt tulajdonosa a debreceni Paripa csárdát üzemeltető, 14 bejelentett dolgozóval rendelkező Vino Dulce Kft.-nek. A zenész 2015 márciusában szállt be a cégbe, amely 2013-ban és 2014-ben 76 milliós, illetve 79 milliós nettó árbevétel mellett néhány százezres eredménnyel zárt. A vendéglátós cég 2013 júliusában sikeresen szerepelt a GOP észak-alföldi régiójában a "komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára" kiírt pályázaton: 19,3 millió forint támogatást nyert el, amely a tervezett fejlesztés értékének 40 százalékát teszi ki. (A palyazat.gov.hu-n elérhető adatok szerint előlegként 6,9 millió kifizettek a kft.-nek, a teljes összeget egyelőre nem; ugyanakkor a fejlesztés tartalmáról és a megvalósítás állásáról, a projekt lezárásról nincs adat.)

Fejes Tamás beltag az "előadó-művészetet kiegészítő tevékenységet" folytató Punk & Roll Bt.-ben, ám erről a társaságról nem érhetők el pénzügyi adatok a céges adatbázisokban, mert evás vállalkozásként nem köteles éves beszámolót készíteni és leadni.

A Tankcsapda-cég mellett egy gazdasági társaságban érdekelt Sidlovics Gábor: a gitáros 50 százalékos tulajdonosa a zene- és videofelvételek kiskereskedelmével foglalkozó Rebellhang Kft.-nek, a cégnek azonban az elmúlt két évben nem volt bevétele, a kötelezettségállománya azonban közelíti a 14 millió forintot. (Sidlovics korábbi zenekarából, a Zanzibárból kilépve, 2012 áprilisában távozott a Zanzibár 2000 Bt.-ből is.)

Áremelés helyett szponzoráció

A lemezpiac összeomlására részben a szponzori megállapodásokkal válaszolt a Tankcsapda. "A saját brandünket, magunkat irányítjuk, nem vagyunk rákényszerítve semmilyen kompromisszumra. A szponzoraink által megváltottuk a saját szabadságunkat, nem pedig eladtuk magunkat" - nyilatkozta a céges támogatásokkal kapcsolatban Fejes Tamás tavaly áprilisban a Zeneipari hivatalnak.

A Mol Nyrt. 2010 óta a Tankcsapda támogatója, az akkori, Tele a tankot turnéjuk már a Mol támogatásával futott, s az együttműködés azóta is tart. A magyar olajtársaság az új célcsoportot megcélzó, Tankcsapda-szponzorációjával kapcsolatban korábban azt közölte az Origóval, hogy a zenekar "nem pillanatnyi divathullámot lovagol meg, hanem régóta a magyar könnyűzene egyik legfontosabb szereplője."

A zenekar támogatója a Mol mellett a Soproni sör gyártója, az Opel magyarországi forgalmazója és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Az MTVA-t megkérdezte lapunk, hogy mire terjed ki és mekkora értékű az együttműködés, választ egyelőre nem kaptunk. Az állami média internetes oldalairól az kiderül, hogy felvétel készült a zenekar 25 éves fennállását ünneplő, debreceni koncertről, amelyet két részben tavaly levetített a köztévé. Az MTVA közös klipet is készített a Tankcsapdával, s az együttes rendszeres vendége a Petőfi tévének.

A Soproni sört gyártó Heineken Hungária Zrt.-vel 2013 májusában hároméves megállapodást kötött a Tankcsapda. Az ezt bejelentő sajtótájékoztatón a zenekar tagjai elmondták, hogy nem adják a nevüket semmihez, amiben nem hisznek, viszont megfelelő partnerrel szívesen dolgoznak együtt; s az "együttműködés abban is segíti a zenekart, hogy továbbra se kelljen jegyárat emelni vagy fellépésszámot csökkenteni". A zenekar fennállásának 25. évfordulójára a Soproni külön Tankcsapda sört is a piacra dobott.

A Tankcsapda a Rézangyal Kft.-vel is "palackba zárta a rock'n'roll-t" a 2013 novemberében elindult pálinkasorozattal, az ötféle ízben készült pálinkák a zenekar öt dalának címét viselték.

Az együttes 2011-ben a Zwack Unicum Nyrt.-vel is együttműködött egy tehetségkutató verseny zsűrizésében, a kiválasztott zenekar együtt játszhatott a Tankcsapdával.

Támogatások az NKA-tól

A Tankcsapda Music Kft. 2015 májusában egymillió forint támogatást nyert el a zenekar külföldi turnéjának reklám- és marketingköltségeinek fedezésére a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Cseh Tamás programja keretében, decemberben pedig 2 millió forintot előzenekar felléptetésére a debreceni koncertjükön. Az együttes novemberben 800 ezer forintot nyert el új lemez megjelentetésére az NKA zenei kollégiuma pályázatán - derül ki az NKA honlapján jelenleg elérhető pályázati adatokból.

A Fejes Tamáshoz köthető Romkocsma Kft. klubtámogatást nyert el, 2014-ben 2,5 millió forintot az NKA zenei kollégiuma kiírásán és 2 milliót a Cseh Tamás program keretében koncertek megrendezésére, tavaly pedig 3 millió forintot "magyar előadók élő könnyűzenei koncertjei megvalósítására a debreceni Roncsbárban".

Az olcsó cd mindent visz

A Mahasz legfrissebb, idei második heti (január 11-17. közötti) album-, dvd- és válogatáslemez-listáján is a Tankcsapda áll az első helyen a legtöbb eladott lemezzel, a 25 éves éves jubileumi Főnix csarnokbeli koncert dupla cd-s és dupla dvd-s kiadványával. A tavaly október közepén megjelent lemezdoboz már négyszeres platinalemez (a platinához jelenleg négyezer darabos eladás kell). A Mahasz-lista 7. helyén is a Tankcsapda áll, a legutóbbi, 2014 októberében kiadott Urai vagyunk a helyzetnek című albummal, amely a megjelenésekor a lista élén debütált, s már hatszoros platinalemez.

A zenekar az olcsó cd-eladások nyertese, ezt mutatják az elmúlt évek Mahasz-listái is. Az együttes 2012-ben saját kézbe vette a lemezkiadást, kiadványaik, az újra megjelentetett régebbi albumok is, 990 forintért vásárolhatók meg - kizárólag a Mol-benzinkutaknál. A négylemezes jubileumi kiadvány pedig 1490 forintért a Mol és Slovnaft töltőállomásokon. Az újra kiadott lemezeikből a Figyelő összesítése szerint az elmúlt években mintegy 130 ezer darabot adtak el.

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK