Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Papíron nem eredményes Bódi Sylvi (született Bódy Szilvia) 1999 óta működő vállalkozása, a Bódi-Sztár Modell Bt., amelynek beltagja és üzletvezetője a modell, kültagja pedig az édesanyja. A 100 ezer forint törzstőkéjű bt. 2008 óta mindössze egyszer, 2009-ben mutatott ki mintegy 200 ezer forintos adózott eredményt, a többi esztendőben veszteséges volt, a mérleg szerinti eredménye pedig valamennyi évben 0 forint volt - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A bt. 2008-ban még 7,1 millió, 2009-ben pedig 8,2 millió forint nettó árbevételt ért el, azóta viszont folyamatosan csökkent az éves forgalma, 2011-ben mindössze 2,1 milliót, 2012-ben pedig 1,5 milliót tett ki. A társaság 4,4 milliós saját tőkéje tavaly 1,6 millióra csökkent.

Bódi cége szerteágazó tevékenységeket folytat, a fő tevékenysége az üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, míg korábban a pr- és kommunikáció volt, de bejegyezték a fizikai közérzetet javító szolgáltatást, a "máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatást", a fényképészetet, divattervezést és szépségápolást, továbbá a bútor-, textil nagykereskedelmet, az illatszer és lábbeli nagy- és kiskereskedelmet, az ingatlanügynöki tevékenységet, a saját ingatlan adásvételt és -bérbeadást is. A bt.-nek nincs jelentős tartozása.

Bódi Szilvia kisebbségi tulajdonosa volt 2008 szeptembere és 2011 áprilisa között a V and A Média Ügynökség Kft.-nek, amelynek fő tevékenysége a televízióműsor összeállítása volt, ám jelenleg - 2012 áprilisa óta - végelszámolás alatt áll. A cég többségi tulajdonosa Venyige István volt, akinek neve nyolc megszűnt vagy működő vállalkozásban tűnik fel a nyilvános cégadatokban, köztük a plasztikázottak szépségversenyét szervező Miss Plastic Hungary Kft.-ben, aminek többségi tulajdonosa és ügyvezetője volt 2009-2010-ben. (A társaság neve és tulajdonosai azóta megváltoztak, adószámát felfüggesztette az adóhatóság, s januárban elindult a felszámolási eljárása.) A kft.-nek egy kiugró üzleti éve volt: 2009-re az előző évi 17,8 millió forintos nettó árbevétele 202,3 millióra nőtt, az adózott eredménye pedig 200 ezer, illetve 4,4 millió forint volt. Azóta azonban nem adott le éves mérlegeket, s több végrehajtás, köztük adóhatósági eljárás indult ellene.

Van, akinek cége sincs

A modell-műsorvezető-énekes Dukai Regina családi cégét is 1999-ben jegyezte be a cégbíróság, a kapuvári Bank-Jegy Kft. főtevékenysége az "egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem", de foglalkozik többek között előadóművészeti, biztosítási ügynöki tevékenységgel és fizikai közérzetet javító szolgáltatással is. Az 5 millió forint jegyzett tőkéjű cég ügyvezetője és egyik tulajdonosa Dukai Regina. A kft. nettó árbevétele 2007-ben még nettó 8,8 millió forint volt, azóta évről-évre csökkent a forgalma, 2010-ben 5,3 millió, 2011-ben 4,3 millió, 2012-ben pedig 3,5 millió forint volt; az adózott eredménye is szerényen alakult: 2010-et 1,7 millió, 2011-et 0,9 millió, míg a tavalyi üzleti évet 63 ezer forint eredménnyel zárta.

A modellként és fotósként ismert Debreczeni Zita szolnoki egyéni vállalkozóként folytat művészeti tevékenységet, 2006 februárja óta, így tevékenységéről nincs más, nyilvános cégadat. Zimány Lindának azonban semmilyen vállalkozás nem szerepel a nevén a cégadatbázis szerint.

A Sugarbird Kft.-ben nincsenek benne, pedig...

Bódi Sylvi, Dukai Regina, Debreczeni Zita és Zimány Linda is arca a Sugarbird magyar ruhamárkának, amely alapanyagban és designban is versenytársa akar lenni a külföldieknek. A ruhagyártó, üzletet és webshopot üzemeltető Sugarbird Kft.-ben azonban nem tagok, s tisztséget sem viselnek benne. A két magánszemély tulajdonában lévő, feltörekvő divatcég a cégadatok szerint is egyre sikeresebb, a 2007-ben bejegyzett vállalkozás fokozatosan növelte bevételét, a fordulópontot 2011 hozta el, amikor az előző évi 63,5 milliós nettó árbevételét 112,9 millióra növelte, majd 2012-ben 130,2 millióra. Minden évben szerény eredménnyel zártak, tavalyelőtt 6,4 millióval, tavaly pedig 3,8 millió forinttal.