Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A fejlesztési tárca felügyelete alatt működő Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) bútorok szállítására írt ki központosított közbeszerzési eljárást, három évre nettó 9 milliárd forint becsült értékben. A nagy értékű beszerzés eredményeként mindössze egy nyertes ajánlattevőt hirdetnek ki nyertesnek, amely így elláthatja majd a mintegy ezer, központosított közbeszerzéshez tartozó, illetve a rendszervez önként csatlakozó szervezetet bútorokkal - derül ki a KEF közbeszerzési hirdetményéből. A korábbi évek központosított tendereinek tapasztalatai szerint ilyen esetekben a gyártók, forgalmazók a biztos megrendelés reményében együtt, konzorciumot alkotva indulnak a pályázatokon. Jelentős változás azonban az eddigiekhez képest, hogy ezentúl nem csak irodabútorokat szerez be központosítottan a KEF (az eljárást a főigazgatóság bonyolítja le, de a konkrét vásárlásokat már maguk a költségvetési szervek intézik és finanszírozzák), hanem oktatási, egészségügyi és kültéri bútorokat is.

A termékkör kibővítéséről - a kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló - NFM utasítás módosítása április 11-én jelent meg, a KEF pedig már április 12-én feladta rendkívüli sürgősségre hivatkozva a gyorsított meghívásos közbeszerzésének részvételi felhívását. (Ez az uniós közbeszerzési értesítőben április 16-án jelent meg.) A gyorsított tender szükségességét még azzal indokolta a KEF, hogy az irodabútorok szállítására korábban kötött keretmegállapodása 2012. november 25-én lejárt, így jelenleg nincs hatályos szerződése. (Azonban ezen idő alatt is szerezhettek be önállóan a költségvetési intézmények bútorokat, ha szükséges volt, és volt rá keretük.)

A korábbi keretmegállapodás 128 százalékban teljesült

A KEF legutóbb 2011. május 26-án kötött keretmegállapodást irodabútorok szállítására, másfél évre nettó 4,5 milliárd forintért. Ennek hatályát azonban három hónappal, 2012. november végéig meghosszabbították, így a nyertes cégek végül nettó 5,76 milliárd forint értékben kaptak megrendelést az állami szervektől (ez több mint 444 ezer darab termék leszállítását jelentette) - derül ki a KEF honlapjáról. A finanszírozás egyes esetekben uniós forrásból is megvalósulhatott. A nyertes 12 cég közül - amelyek egyedül vagy közösen teljesítették a szerződéseket - a legnagyobb értékű megbízást a Garzon Bútor Kereskedelmi Kft. kapta (a 21 hónap alatt), összesen nettó 1,69 milliárd forintért - ez 80,6 ezer termék leszállítását jelentette. A társaság számára jelentősnek mondható az állami megrendelés, hiszen a nettó árbevétele 2011-ben - a Céginfo.hu adatai szerint - 2,2 milliárd forint volt. A Gyulai Fafém Bútor Zrt.-től mintegy 870 millió, míg az Orako-Ekler Zrt., a Bravosincord Irodabútor Kft. és a Sellaton Design Kft. alkotta konzorciumtól 794 millió forintért rendeltek irodabútorokat az állami szervek.

A nyertes irodabútor-szállítók: a Linea Bútor Kft, a Gyulai Fafém Bútor Zrt., a Kemabo Kft. a Szatmár Bútorgyár Kft.-vel közös ajánlattevőként, a Garzon Bútor Kft., az Orako-Ekler Zrt. a Bravosincord Irodabútor Kft.-vel és a Sellaton Design Bútoripari Kft.-vel közösen, az IBC Orbán Irodastúdió Kft. az Impala Bútorkereskedő Kft.-vel közös ajánlattevőként, a Balaton Bútor Kft., a Falco-Soporon Kft. a Mezőkövesdi Bútoripari Kft.-vel közösen, valamint a Telmex.
Irodabútor beszállítók és megrendelések (2011. máj.-2012 nov., millió Ft)
Fa-fém kombináció, egyszerű ügyintézői kategória
Linea Bútor Kft.317,8
Gyulai Fafém Bútor Zrt.869,6
Kemabo Kft. - Szatmár Bútorgyár Kft.373,3
Fa-fém kombináció, emelt szintű ügyintézői kategória
Garzon Bútor Kft.1 691,6
Orako-Ekler Zrt. - Bravosincord Kft.-Sellaton Design Kft794,2
IBC Orbán Irodastúdió Kft. - Impala Bútorkereskedő Kft.302,4
Fém-fa kombináció, emelt szintű ügyintézői kategória
Balaton Bútor Kft.440,7
Mezőkövesdi Bútoripari Kft. - Falco-Sopron Kft.486,3
Telmex-Nowy Styl Zrt.484,2
Összesen5 760,1
Forrás: kozbeszerzes.gov.hu

A beszállítói kör évek óta szinte változatlan

A beszállítói kör egy-két cég kivételével évek óta változatlan, a legtöbb gyártó-forgalmazó 2004 óta részese az állami irodabútor tendereknek. A főigazgatóság jogelődje (Központi Szolgáltatási Főigazgatóság néven) 2008 novemberében 2,5 évre nettó 7,25 milliárd forintért kötött keretszerződéseket. A hat nyertes ajánlattevő közt szintén ott volt a Kemabo és a Szatmár Bútorgyár közös szállítóként; a Garzon Bútor az Impala Bútorkereskedővel; a Mezőkövesdi Bútor a Sellaton Design-nal; az Orako-Ekler a Telmex Zrt.-vel; a Balaton Bútorgyár Zrt. a Samas Hungaria Kft.-vel és a Sincord Kft.-vel; valamint a Gyulai Fafém Bútor a Linea Bútorral közös szállítóként.

A főigazgatóság 2006 novemberében 11 céggel, illetve konzorciummal kötött keretmegállapodást, szintén 2,5 évre nettó 4 milliárd forint keretösszegre (a keret idő előtt kimerült). A szállítók közt szintén megtalálható volt a Balaton Bútorgyár a Samas Hungariával (ami ismét régi-új nevén, Falco-Sopronként működik) közösen szállítva, a Garzon Bútor, az Impala a Mezőkövesdi Bútorral és a Sellaton Zrt.-vel közösen, a Gyulai Fafém Bútor, a Kemabo, a Linea Bútor, a SandraFrom Euromobili Kft., az Orako-Ekler, a Telmex, valamint a Dejtár-Rapid Kft. és a Meta Vasipari Kft. alkotta konzorcium. Az utóbbi konzorciumon és a Sellatonon kívül ugyanezek a cégek nyerték meg a 2004-es irodabútor-szállításra kiírt központosított közbeszerzést is.

Szigorú feltételek az új bútortenderen

A KEF új közbeszerzésén egymilliárd forint keretösszegben kültéri bútorok (szabadtéri pihenő bútorok, padok, asztalok) szállítására és 8 milliárdért irodai, oktatási és egészségügyi bútorok (szekrények, konténerek, tárolók, ülő- és fekvőbútorok, padok, térhatároló elemek, virágtartók, táblák) szállítására vár ajánlatot az érdekelt cégektől. Az utóbbi bútorok szállítására azok a vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek 2010-2012 évek átlagában rendelkeznek évi nettó 6 milliárd forintos árbevétellel, ebből az állami normatívának megfelelő irodabútor és oktatási bútor forgalmazásából 1-1 milliárdos, míg egészségügyi bútorok eladásából 250 milliós árbevétellel. A kültéri bútorok szállítására pályázóknak legalább évi átlag 800 milliós árbevétellel kell rendelkezniük, ebből 250 millióval a szabadtéren használható bútorok eladásából.

A KEF a részvételi felhívásban azt is pontosan meghatározza, hogy hány és milyen értékű referenciákat vár a cégektől, hogy milyen és hány bútorgyártó géppel, valamint milyen végzettségű és tapasztalatú munkatársakkal rendelkezzenek. Az eljárásra április 29-ig lehet jelentkezni, az alkalmasnak talált cégeknek pedig május 15-ig küldenek ajánlattételi felhívást - olvasható a felhívásban.