A fejlesztési tárca felügyelete alá tartozó Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) közbeszerzési eljárást írt ki 9 milliárd forint keretösszegben fénymásolók és nyomtatók szállítására, valamint 7 milliárd forintos kerettel üzemanyag-vásárlásra szóló eljárást, tankautós kiszállítással - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (Tenders Electronic Daily). A főigazgatóságnak folyamatban van egy két évre, nettó 4,5 milliárd forint keretösszegű, mobil távközlési szolgáltatások előfizetésére szóló közbeszerzése is. Erről bővebben itt olvashat.

Fénymásolókat 3-3 milliárd forint értékben (két részre, homogén és általános multifunkciós eszközökre bontva) szereznek be, míg nyomtatókat a hozzájuk való kellékanyagokkal 2 milliárdért és egyéb kellékanyagokat egymilliárdért. A keretösszegek négy évre szólnak, több gyártó-forgalmazóval kötnek majd keretmegállapodást, közülük választhatják majd ki a központosított közbeszerzés alá tartozó költségvetési szervek, valamint a központosított rendszerhez önként csatlakozó intézmények (újabb árajánlatot kérve), hogy kiktől rendelnek majd nyomtatókat és fénymásolókat. A számlát is a költségvetési szervek fizetik ki saját büdzséből (esetenként uniós támogatást is felhasználhatnak a fejlesztés finanszírozásához). A gyártók-forgalmazók a nyílt közbeszerzési eljáráson augusztus 6-ig nyújthatnak be ajánlatot.

Egy nyertessel kötnek 7 milliárdos megállapodást

A KEF egyetlen nyertes ajánlattevővel köt majd kétéves keretmegállapodást gépjármű üzemanyagok tankautós kiszállítására, nettó 7 milliárd forint keretösszegben - derül ki az ajánlati felhívásból. Az a legalább kétmilliárd forint éves nettó árbevételű olajipari társaság pályázhat a szállításra, amely rendelkezik többek közt napi 200 ezer liter üzemanyag kiszállítására alkalmas tankautós gépjárműállománnyal. A feladatra augusztus 21-ig lehet pályázni.

Visszatérő cégnevek a beszállítói listákon

A központi beszerzőszervezet tavaly április végén csak egy évre választott fénymásoló berendezéseket szállító és a kapcsolódó szolgáltatásokat ellátó beszállítókat. A két részteljesítésre kiírt eljárás első részén a 11 pályázóból 9-el, míg a második részben valamennyi, 11 ajánlattevővel megállapodtak.

Nyomtatórendszerek beszerzésére legutóbb 2011 augusztusában kötött keretmegállapodást a KEF nettó 3 milliárd forint értékben, egymilliárdért pedig a szükséges kellékanyagok szállítására. Itt is több céggel kötött szerződést, amelynek hatályát egy évre tervezték, de a keretösszeg még nem merült ki.

A beszállítók:

Fénymásoló rendszerek (2012), nettó 1 milliárd forint

Homogén
1. Colorspectrum Kft.
2. Euro-Profil Rendszerház Kft. - Konica Minolta Üzleti Megoldások Kft.
3. Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - Xerox Magyarország Kft.
4. Delta Services Kft.
5. Bravogroup Rendszerház Kft.
6. Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. - Wallitrade Copy Kft.
7. Danka Magyarország Kft. - Infocopy Kereskedelmi Kft.
8. Ricoh Hungary Kft. - Delfin Rendszerház Kft. - Nádor Rendszerház Kft.
9. Seletrade Digital Kft. - Sharp Eletronics (Europe) GmbH Magyarországi Fióktelepe - Exicom Rendszerház Kft. - CTS-Informatika Kft..


Általános
1. Euro-Profil Rendszerház Kft. - Aloha Informatika Kft. - Lézer Irodatechnika Kft. - Woss Kereskedelmi Kft.
2. Colorspectrum Kft.- HUMANsoft Kft. - Printerház Kft.
3. M&S Zrt. - M&M Kft. - MM Max Kft. - SYLENTA Kft. - Szinva Net Kft.
4. Delta Services Kft.
5. Technotrade Rendszerház Kft.
6. Kvint-R Kft. - Professzionál-Miskolc Kft.
7. Danka Magyarország Kft. - GLOBAL-UNION Irodatechnika Kft.
8. R+R Periféria Kft. - APIS Irodaszer Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Graphax.hu Kft. - H-copex Kft. - T-Systems Magyarország Zrt. (2012.04.01-jével a KFKI Rendszerintegrációs Zrt. neve T-Systems Magyarország Zrt.-re változott.) - Licenseport Zrt.
9. BUDAPIÉRT Kereskedelmi Zrt.
10. Bravogroup Rendszerház Kft. - Selectrade Digital Kft. - Sharp Electronics (Europe) Gmbh Magyarországi Fióktelepe
11. Nádor Rendszerház Kft. - Exicom Rendszerház Kft. - Interelektronik ITS KFt.

Nyomtatórendszerek (2011), nettó 3 milliárd forint

1. Colorspectrum Kft., Euro-Profil Kft. közös nyertesek
2. Dokucentrum Kft., KFKI Zrt., Wallitrade Copy Kft. közös nyertesek
3. Bravogroup Kft.
4. Woss Kft., HUMANsoft Kft. közös nyertesek
5. EURO ONE Zrt., FEFO Kft., FLAXCOM Zrt., Rufusz Zrt., SELECTRADE DIGITAL Kft., Szintézis Zrt., Szinva Net Kft. közös nyertesek
6. M&S Zrt., DIGITAL Kft., M&M Kft., SYLENTA Kft. közös nyertesek
7. WSH Kft., 5P Kft., Aquis Zrt., Professzionál Zrt. közös nyertesek
8. Tigra Kft., Serco Kft., Global-Union Irodatechnikai Kft. közös nyertesek
9. Danka Magyarország Kft.
10. Kventa Kft., PNC Kft. közös nyertesek
11. BUDAPIÉRT Zrt.
12. R+R Periféria Kft., H-Copex Irodatechnika Kft., LT Sales Kft. közös nyertesek
13. Delta Services Kft.
14. ALOHA Informatika Kft., Inventa Kft., RacioNet Kft. közös nyertesek
15. Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Albacomp RI Kft. közös nyertesek
16. Nádor Rendszerház Kft., Exicom Kft. SySTrans Kft. közös nyertesek

Nyomtatási kellékanyagok (2011), nettó 1 milliárd forint

1. I-COM Kft., K.I.T. Kft.közös nyertesek
2. Delta Services Kft.
3. Kvint-R Kft., Embatex AG. közös nyertesek
4. EURO ONE Zrt., FLAXCOM Zrt., ManOPen Kft., Rufusz Computer Informatika Zrt., Szintézis Zrt. közös nyertesek
5. Bravogroup Kft.
6. Budapiért Zrt.
7. R+R Periféria Kft., Profil-Copy 2002. Kft. közös nyertesek
8. PAPÍRBÁZIS Kft., PAPIROSZ Kft. közös nyertesek