A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kezelőjeként új innovációs pályázati felhívásokat hirdet az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében. Az első körben öt pályázati konstrukciót írnak ki, összesen 13,4 milliárd forint keretösszeggel - jelentette be az NFÜ.

A pályázatok értékelésénél kiemelt figyelmet fordítanak az ÚSZT-ben megjelölt fő ágazatok, a kutatás, fejlesztés és innovációs (k+f+i) tevékenységek támogatására. Ezek az iparági területek többek közt: a mobilitás és járműgyártás, logisztika, egészségipar, infokommunikáció, illetve energetika és környezetvédelem.

Fontos szempont lesz az elbíráláskor a piac közeli megoldások és hatékony szellemi tulajdonvédelem elősegítése. Az intézményrendszer nagy hangsúlyt kíván fektetni a Közép-magyarországi régióban megvalósuló tevékenységek ösztönzésére a területi kiegyensúlyozottság érdekében.

Egyszerűsítették a kiírásokat

Az NFÜ-nek kiemelt célja volt, hogy a pályáztatás adminisztratív terhe csökkenjen, a rendszer pályázóbarát legyen. Ennek érdekében az intézményrendszer egyszerűsítette a k+f pályázatok feltételrendszerét, egy központi útmutatóban foglalta össze az alap felhívásaihoz kapcsolódó általános szabályozásokat, valamint kialakította az elektronikus pályázatbeadás lehetőségét - közölte az NFÜ.

A részletes pályázati felhívások az NFÜ és a közreműködő szervezet, MAG Zrt. honlapján jelennek meg, részletes tájékoztatás a szervezetek ügyfélszolgálati munkatársaitól kérhető.

  • A Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása a közép magyarországi régióban című felhívás célja piacképes termékek, szolgáltatás fejlesztését elősegítő k+f tevékenységek támogatása. A felhívás meghirdetett keretösszege 6 milliárd forint, amelyre április 23-tól pályázhatnak a vállalkozások.
  • A K+f+i ernyőprojektek pályázat az innovációs járulékfizetésre kötelezett vállalkozások k+f+i projektjeinek támogatását segíti. A rendelkezésre álló keret 6 milliárd forint, erre május 2-től lehet pályázatot beadni.
  • Az EUREKA Programban való magyar részvétel támogatása című konstrukció a magyar kis- és középvállalkozások EUREKA programban való részvételének ösztönzését szolgálja. (Ez egy európai közös együttműködési program k+f-re.) A pályázati felhívás keretösszege 1 milliárd forint, a pályázatok április 15-től nyújthatók be.
  • Az Ösztönzés az FP7. keretprogramban és egyéb közös EU-s kezdeményezésekben való magyar részvétel támogatására című pályázat az uniós kutatásfinanszírozási programokhoz benyújtott projektek előkészítését és szerződéskötését támogatja. (Az FP7 az unió kiemelt kutatásfinanszírozási eszköze.) A felhívást 200 millió forint keretösszeggel hirdetik meg, a pályázatokat május 2-tól várják.
  • Az Ösztönzés az Európai Uniós keretprogramokban való magyar részvétel támogatására tárgyú pályázatához című konstrukció a magyar részvételű, az FP7-be benyújtott projektjeinek a maximális intenzitásig történő kiegészítő támogatását célozza. A keretösszeg 200 millió forint, erre szintén május 2-tól lehet pályázni.