BUX
38018

Milliárdos bukta fenyegeti Tarlósékat?

Irodaházakkal, bevásárlóközpontokkal és nagy méretű p+r parkolókkal lehetne növelni a 4-es metró forgalmát. Erre tesz kísérletet Újbuda vezetése, és ezzel segítséget nyújt a fővárosnak is, hiszen ha nem sikerül növelni az új metróvonal forgalmát, több tízmilliárd forintos uniós támogatást kell visszafizetni.

Napi.hu, 2015. február 2. hétfő, 10:22

Sok milliárd forintos "mentőövet" nyújthat a fővárosi önkormányzatnak a XI. kerület vezetése. Az új, 4-es metró utasforgalmának növelésével ugyanis jelentős veszteségtől szabadulhat meg Budapest - feltéve, ha sikerül előrelépni az ügyben. A 4-es metróvonal azzal a feltétellel kapott európai uniós támogatást, hogy a főváros vezetése a szerződésben vállalta: az új vonalon naponta átlag 470 ezren utaznak majd. A tíz hónapja átadott vonalon azonban ennek csak harmada-negyede közlekedik, és ez komoly következményekkel járhat.

Az Európai Bizottság várhatóan 2017-ben megvizsgálja, hogy az uniós forrásokat is felhasználó metróberuházás teljesítette-e a feltételeket. Ha nem, akkor büntetést szabhat ki, sőt, akár a finanszírozási szerződést is felmondhatja, és vissza kell fizetni a kapott támogatást vagy annak egy részét.

A várható utasszámot még a metróberuházás elején úgy számolták ki, hogy belevették a három zuglói megállót és a budai virágpiacig tartó meghosszabbítást is - mondta Horváth Csaba egykori MSZP-s főpolgármester-helyettes. Ezek végül nem épültek meg és remény sincs a jelenlegi 4-es vonal meghosszabbítására, így az utaslétszám érdemben nem növekedhet.

Így növelhető az utasforgalom

Korábban néhány, elvetélt kísérlet történt arra, hogy ritkítják a felszíni járatokat és ezzel az utasokat átterelik a metróra, sőt készült egy javaslat arra is, hogy ingyenessé tennék a vonal használatát, és így csábítanák az utazókat az új metróra. Mivel ezek nem váltak valóra, a forgalom "feltornászására" egyedül kapcsolódó beruházásokkal van lehetőség. Irodaházak, bevásárlóközpontok, kulturális beruházások és legfőképpen p+r parkolók növelhetnék a forgalmat - ismerte fel az újbudai önkormányzat. Mivel a XI. kerület területén van öt metróállomás, elsősorban itt lehetne valamit tenni.

Forgalom a budapesti metrónM2-es vonalon: napi 350 ezer utasM3-as vonalon: napi 500 ezer utasM4-es vonalon: napi 140 ezer utas
Forrás: Napi.hu-gyűjtés

A Móricz Zsigmond körtér lesz az egyik központi eleme a 2014-ben átadott Kulturális városközpont projektnek, amelynek másik sarokköve a Szent Gellért tér - tudtuk meg az önkormányzattól. E kettő összekapcsolásával Szentimrevárosi kulturális negyedet hoz létre Újbuda önkormányzata. A most formálódó kulturális gócpont jelentős forgalmat generálhat.

A körtér szomszédságában, az Allé bevásárlóközpont már most is népszerű célpont, mellette valósul meg a következő években az Újbudai gyermekegészségügyi centrum, amely könnyen elérhető bázisa lehet a budai oldal gyermek egészségügyi ellátásának.

A Bikás park metrómegálló mellett is jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, itt sportközpontokat fejlesztenek.

Mégis lehet gigapláza

A következő évek legjelentősebb fejlesztése azonban a Budapest One irodapark és pláza lesz. Az új irodaház komplexumban több ezer munkavállalaló dolgozik majd, és a közeli Etele térnél épülő új bevásárló központ is jelentős tömegeket és a katalizátorhatás következményeként további befektetőket vonzhat.

Döntően befolyásolhatja a forgalmat a Kelenföldi vasúti-közúti-metró csomópont p+r parkolója, amely egyelőre nem épült meg. A beruházás, amelyet értesüléseink szerint a fővárosnak kell vagy kellene finanszíroznia, várhatóan a dugódíj bevezetése előtt készül el. Ezek együttesen több tízezerrel növelhetik a 4-es metró utasforgalmát. Igazi áttörés azonban csak a metró meghosszabbításától lenne remélhető.

Elnapolta a döntést a Magyar Telekom tulajdonosa
Januárban elnapolta a döntést az új budapesti cégközpont építéséről a Deutsche Telekom vezetése. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a magyar leánycég, a Magyar Telekom szándéka az, hogy egy irodakomplexumba vonja össze jelenleg öt budapesti helyszínen levő irodáit. Az új központra többfordulós pályázatot írtak ki, amelyen két ajánlat bizonyult versenyképesnek.A Wallis érdekeltségű Wing Zrt. a ferencvárosi új Fradi pálya melletti - most is állami tulajdonban levő - telken építené fel a Telekom székházat, míg a Futureal az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszánál épülő Budapest One épületkomplexummal pályázott. Ez utóbbi része lehet a forgalomnövelő újbudai fejlesztéseknek, hiszen ehhez kapcsolódna a Kelenföldi pályaudvar és a 4-es metró megállója is.Az új Magyar Telekom-székház hasznos alapterülete 50-60 ezer négyzetméter lenne, s az épületben 4-5 ezer munkatárs dolgozik majd.