A férfi cégei nevében rendszeresen szerzett be műtrágyát áfa nélkül, azaz nettó áron főként Lengyelországból és Szlovéniából. A termékek magyar értékesítése után fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy a műtrágya beszerzését hamis belföldi számlákkal is igazolta.

Még a látszat kedvéért sem törődött a fiktív számlák ellenértékének átutalásával, az EKÁER bejelentésekkel és az árukészlet papíron történő felhalmozódásával. Sőt, fény derült arra is, hogy a fiktív számlákat kiállító cégek élén elhunyt, illetve nem létező külföldi személyek szerepeltek a nyilvántartásokban.

Több mint 1,2 milliárd forint áfa megfizetése alól bújt ki. A pénzügyi nyomozók a költségvetésnek okozott kár megtérülésére ingatlanokat, járműveket, követeléseket zároltak, emellett vetőmagot és több mint kétszáz tonna műtrágyát is lefoglaltak.

A férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették. Jelenleg előzetes letartóztatásban van.

A bűncselekmény büntetési tétele akár tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet.