Az MNB közzé tette a Növekedési Hitelprogram (nhp) feltételeinek módosítását, amely újabb könnyítéseket tartalmaz: egyrészt immár újonnan alapított cég is felveheti, másrészt ezentúl vevőkövetelések faktoringon keresztüli finanszírozására is felhasználható. A faktoring az a finanszírozás, ahol a vállalkozó egy kiszállítást követően rendelkezik egy számlával, de annak még van például 30 nap fizetési határideje, de ő már szeretne pénzéhez jutni. Ebben az esetben a faktoráló intézmény a számla ellenében - a finanszírozási költség levonását követően - pénzhez juttathatja a vállalkozót. Vevőkövetelések finanszírozására NHP keretében eddig is volt lehetőség forgóeszköz hitelen keresztül, de ebben az esetben a hitel nem adott számlákhoz kapcsolódott - mutat rá a Bankmonitor.hu.

Az elemzés szerint azon cégeknél, akiknek jó minőségű vevői vannak a finanszírozási költség drámaian csökkenhet. A Bankmonitor szerint elsősorban azon cégek fognak jól járni, akik a forgóeszköz nhp-t nem tudták megcélozni, mert alacsonyabb volt a hitelminősítésük, de jó vevőkkel rendelkeznek.

Akik eddig normál kereskedelmi faktoringot vettek igénybe, azoknak jellemzően 7-13 százalékos finanszírozási költséggel és esetenként egyéb külön díjakkal kellett számolniuk, ami most lecsökkenhet összesen 2,5 százalékra - írja a Bankmonitor. Példaként említi, hogy ha például egy cég, amely folyamatosan 50 millió forintnyi számlát faktoráltat ma, 8 százalékpontos finanszírozási előnnyel számolva (korábbi faktoring költség és nhp-s faktoring különbözete) éves szinten 4 millió forint megtakarítás érhet el.

A Bankmonitor szerint az MNB egyértelmű célja az nhp-hitelek kihelyezésének növelése. A hitelek mögötti visszafizetési kockázatot teljes egészében a hitelt nyújtó bank vállalja, így a bank kockázat elbírálásának kell megváltoznia ahhoz, hogy valós könnyítést érzékeljenek az újonnan alapított cégek. Megítélésük szerint viszont ez kizárólag akkor fog bekövetkezni, ha létrejön a rossz hitelek kiszervezésére szolgáló "rossz bank", amelynek szabályozói koncepciójának kialakítása még folyik. A bankmonitor szerint viszont egészen addig nem lehet abban reménykedni, hogy új alapítású cégként hosszú távú beruházási hitelt el lehessen nyerni, míg a bankok jelenlegi hitelportfóliója meg nem tisztul és nem növekszik a pénzintézetek kockázatvállaló képessége. E folyamat lezajlásáit csupán rövid távú forgóeszköz hitellel kell beérniük.